3. fejezet - Te tudsz valamit!

 Sziasztok! Itt a legújabb fejezet! Reméljük tetszeni fog! :) Lara és Pinkie

3. fejezet – Te tudsz valamit!

...Valószínűleg még alszik...

Elisa szemszöge

Másnap reggel morcosan keltem. Csak miután Larától kaptam egy kávét, sikerült magamhoz térnem.

- Miért voltál olyan gonosz tegnap Eleanorral?

- Tudod, hogy nem kedvelem – ásítottam nagyot –és nem volt kedvem őt hallgatni.

- De azért igazán itt maradhatott volna.

- Jaj, nem mindegy? Harry biztosan jól elszórakoztatja.

- Tényleg, Harry. Szeretném, ha átjönnél velem hozzájuk és bocsánatot kérnél Eleanortól és megbeszélnéd a dolgaitokat Harryvel.

- Az nem ilyen egyszerű – sóhajtottam fel.

- Akkor magyarázd el!

- Mit szólsz, ha inkább átmegyek, és szimplán bocsánatot kérek Eleanortól?

- Jobb a semminél – sóhajtott fel Lara. – Na de akkor induljunk!

- Jössz te is?

- Naná! Louishoz? Mikor nem mennék? – kérdezte vidáman.

- Tegnap este nem mentél – jegyeztem meg neki halkan.

- Inkább öltözz fel! – mondta, majd elindult a mosdó felé. Azért úgy látszik, ott sincs minden rendben, de majd utána járok.

Alig egy fél óra múlva elindultunk, amikor szembesültem egy problémával.

- Harry ugye nem lesz ott?

- De, szerintem igen – gondolkozott el Lara. – Tekintve, hogy ha rajta múlik, valószínűleg még alszik.

- Akkor haladjunk! – mondtam vidáman. Nem sokkal később már Louiék ajtaja előtt álltunk. Meglepődtem mikor kiderült, hogy Larának van kulcsa hozzájuk. Sok mindent nem tudok úgy látszik.

- Sziasztok! Nézzétek kit hoztam! – köszönt be Lara az üresnek tűnő házba. Otthonosan mozgott, és miközben elindult – valószínűleg Louis szobája felé – összehajtogatott egy pokrócot és vitte fel magával. Olyan… furán hatott. Olyan kedvesnek és érzelmesnek. Annyira irigylem őket. Lara után mentem, és elég érdekes kép fogadott minket. Loui és Eleanor egy hatalmas adag ruha közepén ült, és pólóval dobálták egymást.

- Ti mit csináltok? – kérdezte Lara.

- Hát höm.. pakolunk a turnéra – nézett fel Loui.

- És azt tudod Louis, hogy az első koncert itt lesz Londonban?

- Tényleg? – csodálkozott el a srác – Akkor nem is kell pakolni! – lelkesen felpattant és a húgomhoz lépett. Loui lehajolt Larához, hogy megcsókolja. Ő pedig lelkesen lábujjhegyre állt, de csak puszit adott neki. A hátuk mögött Eleanor elég csalódottan figyelte őket. És ez nekem nagyon nem tetszett. Tudtam én, hogy nem bírom ezt a lányt. De muszáj volt odamennem hozzá. Kikerülve Laráékat, odakuporodtam Eleanor mellé.

- Öhm, tehát, bocsánatot szeretnék kérni – nyögtem ki neki.

- Semmi baj, végülis nagyon jó megoldást találtunk, nem? – kérdezte negédesen, mire rendkívül bájosan visszavigyorogtam, de legszívesebben ki tudtam volna nyírni. De z most nem igazán jött volna jól.

Végülis a Louisék lakásán való tartózkodás során nem találkoztam Harryvel. Már elköszöntünk Eleanortól, és Lou kísért ki minket.

- Elisa, nem volt neked egy felsőd? – kérdezte Louis.

- Tényleg, jó hogy mondod. Teljesen kiment a fejemből – visszamentem Loui szobájába, de a pulcsim elveszett a földön hagyott ruhakupacban. Ekkor lépéseket hallottam és felpillantva egy nagyon álmos, alsógatyás Harryt láttam betámolyogni a szobába. Mikor észrevett megállt, s én is ledermedtem. Már csak azt hallottuk, hogy becsapták a szobaajtót, és hogy a kulcslyukban elfordítják a kulcsot. Azonnal odarohantam és rángatni kezdtem a kilincset.

- Engedjetek ki! Azonnal nyissátok ki! – de a kint lévők nem válaszoltak, pedig biztosan ott hallgatóztak. Harry nyugodtan leült Loui ágyára és eldőlt.

- Elisa, hagyjad már! Úgy ismered Louist, mint aki egy óránál hamarabb kienged? – kérdezte, mire én lerogytam az ajtó tövébe.

- Hm, igen, igazad van – motyogtam, mire Harry hirtelen felült az ágyban.

- Hogy mit mondtál? Igazam van? Te szoktad ezt a kifejezést használni?

- Igen – néztem rá szúrósan -, ha úgy gondolom, hogy a másiknak igaza van.

- Tehát akkor még mindig azt mondod, hogy két éve nem volt igazam? – szegezte nekem a kérdést. Legszívesebben elmenekültem volna. Nem akartam válaszolni. Felálltam, és az ajtó felé fordultam. Megpróbáltam hátha nyitva van. Menekülni akartam.

- Elisa, még mindig úgy gondolod, igaz? – hallottam a hátam mögül Harry hangját. – Nem hiszem el, hogy még mindig nem látod be az igazam.

- Mivel nem volt igazad, Harry! És volt rá okod? A szakításra? Az lett volna az okod, hogy éppen veszekedtünk?

- Nem, azért szakítottam vele, mert nem bírtam. Nem bírtam, hogy ennyire így állsz minden dologhoz, és hogy más véleménye mennyire nem számít neked, még a barátodé sem.

Egyszerűen nem tudtam megszólalni. Harry szavai apró szilánkonként vágtak belém.

- Én ezért nem akartam a turnét – folytatta, miután látta, hogy nem szándékozok megszólalni.  -, mert kibírhatatlan lenne. Bár remélem, meg tudjuk valósítani azt, amit mondtál a műsorban.

- Azt, hogy a turnén semmi gond nem lesz? Mert hogy már mindenen túl vagyunk? – kérdeztem tőle.

- Igen. Mert hát túl vagyunk rajta, nem? Én legalább is igen, és te, Elisa? – nyomta meg az utolsó szavait. Kezeimmel újra a kilincset kerestem. Magamban reménykedtem, hogy nyitva legyen. Ahogy lenyomtam a kilincset, felsóhajtottam. Nyitva volt. Lara és Louis az ajtóval szemben álltak. Én meg otthagyva a válaszomra váró Harryt, elrohantam Laráék mellett.

×

Lara szemszöge

Louival a szobája ajtaja előtt hallgatóztunk. Amikor Elisa elrohant mellettünk kíváncsian néztünk Harryre, hogy mit csinál. De ő fáradtan átsétált a saját szobájába és ledőlt az ágyába.

- Hát ez érdekes – mondta Louis, miközben bement a szobába. Olyan furán viselkedett. Gyanús.

- Louis, te tudsz valamit – jelentettem ki neki, miután becsuktam magam mögött az ajtót. Zavartan felnézett a ruhakupacból, majd megrázva a fejét, visszafordult.

- Loui, mit tudsz? Tudsz valamit róluk? – faggattam őt.

- Én hát…

- Te tényleg tudsz valamit! – kiáltottam fel vidáman – Elmondod?

- Nem, megígértem Harrynek. És amúgy is Elisa semmit nem mondott?

- Ha mondott volna, nem kérdeznélek, te tökfej – mosolyogtam rá.

- Na jó, elmondom. Gondolom emlékszel még arra, amikor vége lett az X-factornak, nem?

- Igen, akkor jöttetek át hozzánk, nem? – kérdeztem. Majd mosolyogva folytattam – Azt nem lehet elfelejteni.

- De arra is emlékszel, hogy mivel hecceltük Elisáékat?

- Persze, amikor nem védekeztek, és Harry anyukája rájuk nyitott – feleltem, majd a beszélgetésünkbe beállt egy félperces csend, amíg Lou hagyta, hogy gondolkodjam. – Te jó ég! Elisa nem lehetett terhes, nem? Hisz arról biztos tudtam volna! Vagy nem?..

- Lara, hé, nyugi, ne kiabálj – vigyorgott Louis rám, de ez nem volt túl nyugtató. – Elisa nem volt terhes. Még csak az kellett volna, akkor még ennyire sem állnának szóba, mint most.

- Akkor még is mi történt? – kezdtem nem érteni a dolgot. Min vesztek össze?

-Tulajdonképpen nem vesztek össze semmin. Csak összeszólalkoztak. Mert elkezdtek beszélni arról, hogy mi lett volna, ha… érted, nem?

- Hát azt hiszem kezdem. De még mindig homályos.

- Hát ismered a nővéred, nem? – bólintottam, mire folytatta – Akkor sejted mi volt az ő gondolata, hogy mit kellett volna tenniük. Harry pedig teljesen másképp gondolta. Ő megtartotta volna.

- Oh, akkor végül is ezen vitatkoztak.

- Pontosan. És Harry már nem bírta.

- Ez azt hiszem teljesen érthető. Elisa annyira fura.

×

- Lara… segítenél? – hallottam az öltöző felől egy halk suttogó hangot. Hátrafordultam, és Louis nézett ki az apró ajtónyíláson.

- Persze – mosolyogtam rá, majd bevonultam mellé az öltözőbe. – Miben?

- Leettem a felsőmet…, segítenél valami olyasmit keresni, ami illik a gatyámhoz? – nézett rám esdeklően. Ránéztem a felsőjére, és tényleg egy hatalmas folt virított rajta.

- Te hogy tudsz egy koncert előtt enni? Én a mai napig izgulok, ha koncert van.

- Éhes voltam – nyavalygott, miközben levette a felsőjét. – De segítenél?

- Hát persze – feleltem, miután sikeresen levettem a szemeimet a felsőtestéről. Két év után is annyira szeretem még. Olyan jó vele beszélgetni, viccelődni, vagy bármit is csinálni. Egyszerűen jó vele lenni. – Szerintem ez tökéletes lesz hozzá – adtam a kezébe a felsőt, ami a legelőször a kezembe került. Eddig hogy nem tudott választani?

- Biztosan jó lesz? – jártatta a tekintetét köztem és a felső között. Bólintottam, és el is kezdte felvenni a felsőt. – Amúgy Elisa alig öt perce keresett. Szerintem valami fontosan akart.

- Akkor megkeresem – jelentettem ki. – Te meg addig semmi kaja közelébe ne merj menni kezdésig, jó? – mondtam neki, miközben az arcára adtam neki egy puszit.

- Igenis, asszonyom. El sem mozdulok a helyemről!

- Dilis vagy – nevettem rá, és adtam neki még egy puszit.

Amint magára hagytam Louist, és kiléptem az ajtón. Elisával találkoztam szembe.

- Kerestél?

- Igen-igen. Fontos megbeszélni valónk van! – mondta hadarva, és már fogta is a kezem, és húzott is el az ajtó elől.

- Most? Nem ér ez rá a koncert után? – kérdeztem tőle, miközben már a csapatunk többi tagja a kezdéshez készülődött.

- Nem, addigra elfelejtem – vigyorodott el. – És ezt muszáj elmondanom. Az előbb Louinál voltál, nem?

- Igen, segítettem neki új felsőt választani.

- Um… új felsőt, mert hát az előzőt összekoszolta valaki… - mormogta Elisa, majd betolt a mi öltözőnkbe. Mi baja van Elisának? Nem szándékozott megszólalni, ezért helyet foglaltam az egyik széken és kérdőn néztem rá.

- Elmondanád végre miért kerestél?

Egy pillanatig csak meredten bámult maga elé, majd elhadarva az egészet kinyögte:

- Szerintem van valami Louis és Eleanor között…

Ránéztem a nővéremre, és az arcvonásait figyeltem. Most viccel? Majd fél percig csöndben néztem, majd kitört belőlem a nevetés.

- Elisa ne viccelj már! Eleanor az egyik legjobb barátnőm, és azért mert most náluk lakik, és jön velünk a turnéra nincs köztük semmi.

- Én nem viccelek, teljesen komolyan mondom. Szerintem van köztük valami. Az előbb is Louitól jött ki az öltözőből. Tippelj vajon hogyan lett akkor foltos Lou felsője.

- Nevetséges dolgokat állítasz – csóváltam a fejemet. – Foglalkozz inkább a koncerttel. És hagyd rám a dolgaimat.

- Jó, ahogyan gondolod. De én szóltam előre – mondta, majd kilibegett az öltözőből. Azt hiszem még a Birmingham-i koncert előtt el kéne vinni Elisát orvoshoz. Nagyon fura. Eleanor biztosan nem tenne ilyet, hisz a legjobb barátnőm. Loui pedig a világrendesebb barátja. Biztosan csak képzelődik Elisa.

- Lara, kész vagy? Már kezdünk – nézett be az ajtón Liam.

- Persze – mosolyogtam rá, majd kimentem az öltözőből.

Már a próbák során tapasztaltam, hogy a színpad óriási, és a közönség tere is. Ám most, amikor tele volt az egész aréna, sokkal nagyobbnak tűnt. Mielőtt felmentünk volna a színpadra, óvatosan kikukucskáltam a tömegre.

- Ne izgulj, édesem – szólalt meg mögöttem Louis, majd hátulról átkarolt, és megpuszilt. – Kivételesen nem izgulok – mondtam neki, miközben szembefordultam vele. – Örülök, hogy itt lehetünk.

- Na gyertek! Kezdünk! – kiabált vidáman Niall, miközben elsétált sietősen mellettünk. Követtük őt a többiekhez, hogy mindannyian egyszerre menjünk a színpadra.

- Készen álltok a koncertre? – kérdezte kiabálva Harry a közönségtől, amire több száz sikoly volt a válasz. – Úgy hallom igen.  Akkor One Love Tour első koncertje kezdődhet is!

Hihetetlen tömeg volt, akik biztosan betegre sikították a torkukat. Bár a fiúk jóval nagyobb sikert arattak, mint mi. De ahogy figyeltem a rajongók által készített plakátokat rengeteg helyen megjelent a nevem a lányokéval, vagy éppen Louis neve mellett. Eszméletlen. Szeretem ezt csinálni, szeretem a rajongóinkat.

Azt hiszem most jutottam el odáig, hogy nem félek, és élvezem.