2. Az a rész, amikor ismerkedünk, és rajzolni akarunk

 Halihó! Itt is van a következő rész! :) Reméljük tetszeni fog! Plusz még...szeretnénk felhívni a figyelmeteket, egy másik blogunkra is. :) Azt ITT érhetitek el. Kellemes Olvasást!

2. Az a rész, amikor ismerkedünk, és rajzolni akarunk

Cappy szemszöge

- Mit akartok tőlem? –néztem kérdőn elrablóimra.
- Azt szeretnénk, hogy te legyél az ügyvédünk – kezdte a kockás inges fiú.
- És hogy randizz velem! – szólt közbe a göndör hajú.
- Még csak gyakornok vagyok, nem lehetek az ügyvédetek.
- De attól még randizhatunk!
- Harry! – szóltak rá a többiek.
- Mikor lehetsz már az ügyvédünk? – tért vissza a fő témához még mindig a kockás.
- Ha elkészülök a diplomamunkámmal és meg tudom védeni, akkor úgy másfél hónap múlva.
- Leszel utána az ügyvédünk?
- Leszel utána a barátnőm?
- Mi bajod van? – néztem rá a göndörre. Nagyon aktív.
- Most ismételjem meg? – kérdezte vigyorogva, majd felsóhajtottam, miközben meglegyintettem a fejét.
- Te nem vagy normális- mosolyodtam el, és végig néztem a fiúkon – És most mégis merre megyünk?
- Az titok – felelték szinte egyszerre, mint az öten.
- Tehát akkor én most köteles vagyok veletek menni?
- Igen, a túszunk vagy – mondta a szöszi, mire Harry megkaparta a torkát – Na jó, akkor Harry túsza.
- Mi lenne, ha inkább egyenrangú utazótársak lennénk?
- Végül is – gondolkodtak el- lehet róla szó.
- Akkor viszont meg kell mondjátok hova megyünk.
- Kajálni megyünk – felelte Harry, és elfordult a szőke felé –És nem, nem Nando’s-ba Niall, már megszavaztuk.
- Ez remek, igazából éhen halok – jelentettem ki nekik.
- Ezt sejtjük, mivel ha elkéstél – vigyorogtak a fiúk. Nemsokára egy eléggé kellemes hangulatú étterem előtt álltunk meg, és szabadultam ki az autóból.
- Azt hittem, hogy legalább egy puccos helyre hozol – fordultam Harry felé.
- Nem az előbb hoztad ki, hogy közös túsz vagy? – kérdezett vissza meglepetten – De bármikor vállalom, hogy elvigyelek.
- Azt sejtem – mondtam és a fiúkkal a nyomomban beléptem az étterembe. Egészen kellemes ebédet töltöttem a fiúk társaságában. Meg kellett állapítanom, hogy nem normálisak. Amit ők képesek művelni egy egyszerű kajálás alatt az nagyon fura.
- Köszönöm ezt a rendkívüli ebédet, de lassan mennem kell.
- Legalább had vigyünk haza – pattant fel Harry azonnal.
- Nem szükséges, még van egy kis dolgom – hárítottam el a fiút. Végül kikísértek és az étterem előtt köszöntem el tőlük.
- Ezt azért tedd el – nyomott a kezembe Harry egy cetlit.
- Sziasztok srácok! – intettem nekik és otthagytam őket. A számot pedig a táskámba rejtettem. Nem valószínű, hogy fel fogom hívni, de gondolja csak azt.

X

   Egy hónapig be voltam gubózva a vizsgáim miatt, s így Harryt sem igazán hívtam fel, de már arra sem emlékeztem hova tettem a számát. Az ajtócsengő hangjára kimásztam a TV elől, és kinyitottam.
- Cappy! Hívhatlak már ügyvédnőnek? – kérdezte szinte kiabálva Emma, miután a nyakamba ugrott.
- Hát elméletileg már igen,de a papír nincs még meg – feleltem mosolyogva, miközben halálra ölelgettem.
- Az csak részletkérdés – legyintett barátnőm. Villámgyorsan kipakoltunk Emma cuccait és egy kávézóba vettük az irányt.

×

Emma

- És mi újság nálatok? Hogy van a bátyád? – kérdezte Cappy. Nem tudtam eldönteni, hogy udvariasságból vagy tényleg érdekli az exe hogyléte.

- Jól van – vontam végül meg a vállam – nagyon féltett. Szerinte külön-külön is közveszélyesek vagyunk, hát még együtt!

- Igaza lehet – gondolkozott el Cappy. Én közben megszokásból az embereket néztem. Feltűnt egy magas göndör hajú lány. Otthagyva Cappyt, odasétáltam hozzá.

- Danielle? – szólítottam meg, Ő pedig mosolyogva fordult meg.

- Nahát! Emma! DE jó téged látni – ölelt meg. Arcáról nem hervadt le a mosoly. Mielőtt megkérdezhettem volna, hogy hogy van, mellénk lépett egy magas barna hajú srác.

- Szívem, ő az, aki a rajzot készítette – mondta Danielle a srácnak.

- Ő Emma – mutatott be – Emma, ő pedig a barátom, Liam.

- Örülök – mosolygott a srác. Nagyon kedvesnek tűnt ő is. Rendkívül aranyosak Danielle-el. – Hol ülsz?

- Ott a barátnőmmel. Csatlakoztok? – kérdeztem tőlük, mire mindketten bólogattak. Odasétáltunk az egyedül hagyott Cappyhez.

- Bocsi, Cappy, csak mindegy… Ő Danielle – mutattam be, - ő pedig..

- Liam – vágott a szavamba Cappy – Örülök a találkozásnak Danielle.

Majd leültünk mindannyian az asztalhoz és elkezdtünk beszélgetni. Egész jól ment az idő.

- Amúgy Harry azóta is depressziós – mondta vigyorogva Liam Cappynek.

- Szegény, miért is depressziós? – kérdezett vissza. Ki kell faggatnom Cappyt, hogy honnan ismerik egymást.

- Mert nem hívtad fel. Azóta is várja.

- Bevallom őszintén, hogy felhívtam volna, de elhagytam a számát.

Liam erre elővette a mobilját és valamit pötyögött rajta.

- Akkor beszélj vele – közölte és Cappy kezébe nyomta a telefont. Ő nagyra nyílt szemekkel vette el. Fogalmam se volt arról, hogy mi folyik ott, de úgy látom Danielle se érti.

Cappy arrébb vonult beszélni. Liam pedig elégedetten dőlt hátra a székén.

- Miről van itt szó? Ki az a Harry? – kérdeztem, miután Cappy arrébb állt.

- De aranyos vagy – nevetett fel Liam – Hallottál már a One Direction-ről?

- Persze, ők az egyik angol fiúbanda. De várj, Harry az egyik tag? – tettem fel értetlenkedve a kérdést, mire mindketten elkezdtek nevetni – Na, ne nevessetek ki! Mondjátok el, miről van szó.

- Liam is tag – mosolygott Danielle.

- Tényleg? Akkor adsz egy autogramot? – néztem vigyorogva a fiúra.

- Hát persze – mosolyodott el, és tényleg aláírta nekem a szalvétát.

- Harry idejön – ült vissza a helyére Cappy.

- Akkor tuti jönnek a többiek is – szólt közbe Liam.

- Kik? És honnan ismeritek egymást? – kérdeztem Cappytől. A barátnőm elvigyorodott.

- Tudod, az úgy volt, hogy volt egy tárgyalás – kezdett mesélni. Elmondta, hogy ők védték a fiúkat, és utána ők rabolták el. Valamint kifejtette, hogy Harry igencsak érdeklődött iránta. Ezt mondjuk, nem csodálom, azt viszont igen, hogy Cappy nem vette komolyan ezt. Nem szokott játszani az emberekkel. Miután ő mindent elmondott, Cappy megkérdezte, hogy én honnan ismerem Danielle-t. Épp ott tartottam a történetben, hogy megmutattam neki a képet, mikor nyílt a kávézó ajtaja és hangosan bevonult négy srác. A legelső magas, göndör hajú idegesen magyarázott a mögötte érkező csíkos pólósnak. Az lelkesen nézelődött, nem zavarta barátja mondanivalója. Utánuk egy szöszi és egy fekete hajú fiú jött.

- Mondtam, hogy jönnek mindannyian – nézett feléjük Liam.

- Sziasztok – állt meg Cappy mellett a göndör hajú. – Szia Cappy!

- Szia Harry – mosolygott rá Cappy. – Hát ti? – nézett a másik háromra. Én is jobban megnéztem őket. Vagyis akartam. Az elsőn nem jutott tovább a tekintetem.

- Harry mondta, hogy idejön hozzátok, és én is akartam – magyarázta a csíkos pólós.

- Louis elvette a kajámat – vette át a szót a szöszi – ezért utána jöttem – és közben meglengette a szendvicsét. Úgy tűnik visszaszerezte.

- Én csak nem akartam egyedül maradni – vigyorgott a sötéthajú. A fiúk leültek hozzánk, én pedig még mindig – ezek szerint Louis – arcát tanulmányoztam.

- Fiúk, ő a legjobb barátnőm, Emma – mutatott be Cappy.

- Ő rajzolta le Danielle-t New Yorkban – toldotta hozzá Liam. A fiúk bemutatkoztak, a szösziről kiderült, hogy ő Niall, a sötéthajú Zayn, és Harryről már hallottam.

Mikor Louis felé nyújtottam a kezem, ő magához vont és teljes természetességgel ölelt magához. Éreztem a testét és mikor felnéztem a szemébe, már tudtam mit akarok. Lerajzolni őt. Már rég elengedett és ismét a helyemen ültem, miközben még mindig azon gondolkodtam, hogy a papír visszatudná-e adni szemének eleven csillogását.

- Te hány éves is vagy? – kérdezte Louis kertelés nélkül Cappytől. Azonnal éreztem, hogy rossz témát vett elő, Cappy nem szereti az utóbbi időben, ha a korát kérdezik. Elég sötéten nézett rá.

- 24 leszek a télen – válaszolta neki – Miért?

- Csak felmérem, hogy Harry esete vagy az enyém vagy-e.

Harry erre felháborodva nézett a barátjára.

- Lou! Nem! Felejtsd el azonnal!

A fiúk nevettek, én pedig érdeklődve figyeltem az eseményeket.

- Nyugi Harry, Cappy már választott, amikor felhívott téged.

- Én nem választottam senkit! – szólt közbe Cappy. Louis legyintett és hozzám fordult. A továbbiakban nem szólt hozzá Cappy, Harry és a többiek beszélgetéséhez. Most rám figyelt.

- Szóval te rajzoltad le Danielle-t?

- Igen – bólintottam rá.

- Másokat is szoktál csak úgy lerajzolni?

- Igen, ha valami megfog bennük. Danielle-ben a mosolya volt ez.

- Engem is le tudnál rajzolni? – kérdezte kihívó mosollyal az arcán.

- Egyszer megbeszélhetjük, hogy lerajzollak – válaszoltam neki, és igyekeztem elrejteni a lelkesedésem.

- Jó – nyugtázta magában a srác – És te hány éves vagy?

- 18 – mosolyodtam el. Sokat beszélgettem Louval. Kiderült, hogy egyszerre őrült és összetett személyiség. Közben a szemem sarkából Cappyt és Harryt figyeltem. Egész jól elvoltak, ki kell kérdeznem tőle, hogy mi ez az egész. Mikor úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk, Cappy elutasította Harry túl lelkes búcsúzását, de Louis engem megint magához szorított. Jól esett a közvetlensége.

- Szia kislány – mosolygott rám szélesen.

- Szia – köszöntem el tőle és a többiektől is. Cappyvel elindultunk haza.

- Szóval te és Harry? – kérdeztem tőle.

- Hagyjál már! Hat évvel idősebb vagyok nála…

- De ha nem lennél, akkor tetszene?

- Láttad te a szemeit? Nahát, hogy akkor tetszene!

1. Az a rész, amikor elkésünk és idegeneket rajzolunk

Halihó! Megjött aaaaz úúúj történet első pici része :) Igazából tök rég óta kész van, csak sosem jutottunk el odáig, hogy begépeljük :) De most itt van! Reméljük ez is legalább annyira tetszeni fog! :) 

Millió csók: Lara és Pinkie :)

THOUSAND MILES

1. Az a rész, amikor elkésünk és idegeneket rajzolunk

 

Cappy 

Mély és szép álmom a telefonom rettentő idegesítő hangja szakította meg. Dühösen nyúltam érte és löktem le magamról a paplant.

- Mondjad – nyöszörögtem bele a telefonba.

- Cappy, mondd, hogy dugó van, és azért nem vagy még itt – kérlelt Melinda.

- Dugó van – motyogtam neki.

- Akkor told a segged kicsit gyorsabban. Tíz perc múlva kezdünk, foglaltam neked helyet.

- Köszi – nyomtam ki azonnal. Visszahanyatlottam a párnára, s fél perc múlva újra kipattantak a szemeim. Basszus a tárgyalás! Ott kell lennem. Felugrottam és a lehető leggyorsabban felkapkodtam a ruháim. Már annyira nem érdekelt mit veszek fel, sietnem kell. El sem hiszem, hogy képes vagyok elkésni a tárgyalásról, a gyakorlatról!

Miért mindig velem történik ez? Lerobogtam a lépcsőn és hevesen integetni kezdtem az első taxinak. Melindának végre sikerült megszerveznie, hogy részt vehessek a tárgyaláson, erre elkések. Végül rekordidő alatt értem a bíróságra, bár így is késtem pár percet.
- Megjöttem! – rontottam be a terembe, és így egyszerre nagyon sokan néztek hülyének.
- Ennek nagyon örülünk, Clarkson kisasszony – nézett rám szigorúan a bírónő. Óvatosan és csendben előreosontam, de teljesen feleslegesen, mert már így is mindenki észrevett. Leültem Melinda mellé, és előhalásztam a papírjaim. Közben halkan magyaráztam neki, ő pedig csúnyán figyelt.
- Nem is te lennél Cappy, ha itt lettél volna időben – mondta morcosan – De az anyagot ugye elolvastad?
- Persze, hogy elolvastam – húztam el a szavaim, és közben sietve próbáltam elolvasni, hogy minél többet felfogjak belőle.
- Sose lesz belőled így normális ügyvéd – ráncolta össze a homlokát Melinda.
- Fő a spontenaitás – vigyorogtam rá, majd a hátunk mögül nevetést hallottam – Ők meg kik? – mutattam rájuk.

- Őket védjük.
A fiúk erre még hangosabban kezdtek nevetni.
- Tetszik a felsőd – vigyorgott a göndör hajú. Elfordultam tőlük és igyekeztem elrejteni az I NY feliratot a kosztümöm alatt.
- Csendet a terembe! – szólt közbe nem túl lelkesen a bírónő.
- Mielőtt a gyakornok kisasszony megérkezett, ott tartottunk…
Az egészből annyit fogtam fel, hogy a srácokat beperelték. Fél óra elteltével már csak azt nem tudtam, hogy miért.
- Tehát az amerikai együttes régebb óta használja a One Direction nevet, de a brit együttes egyértelműen sikeresebb lett ezzel a névvel – összegezte a bíró. Szóval erről szól a per! Mi védjük őket … hol az a lap, amin Melinda leírta a dolgokat? Így a tárgyalás közepére összeszedtem magam, sőt a végére hozzászólnom is sikerült, amit a bírónő elismerő tekintettel kísért. Elég ügyesek voltunk, mert elsöprő nyereséggel zártuk a pert.
- Nagyon szépen köszönjük! – jöttek oda hozzánk a fiúk. – Pedig mikor megláttunk téged, azt hittük elveszítjük – szólt közbe a csíkos pólós srác.

- Én bíztam benned – vigyorgott a göndör hajú. – Csak a pólód ellentmondásos, mert Londonban vagy.

- Attól még szerethetem a szülővárosom.

- Amerikai vagy? – lepődött meg a zöldszemű.

- Igen. Talán zavar? – kérdeztem vissza.

- Vagy annyira szép, hogy ne zavarjon.

Nem válaszoltam neki. Ránézésre is max 18 lehet, nem is értem mit akarna tőlem. Elköszöntem Melindától és a fiúkat pedig otthagytam. Amint kiértem az épületből, telefonomért nyúltam, és felhívtam Emmát.

- Felvettek? Felvettek? – kérdeztem azonnal, ahogy felvette.

- Igen! Megyek hozzád!

- Tudtam! Gratulálok! Akkor jössz hozzám. De mikor jössz?

- Ha neked is jó, akkor egy hónap múlva.

- Egész nyáron velem leszel? – kérdeztem tőle. Nem mintha gond lenne, imádom Emmát.

- Bizony ám. Nem úszol meg!

- Nem is akarlak, alig várom már, hogy gyere – magyaráztam neki, mire hirtelen rántást éreztem, és azt, hogy betuszkolnak egy autóba. Miután belesikítottam a telefonba, és Emma kérdezősködött, megszólaltam. – Azt hiszem elraboltak.

- Cappy! Mi történt? – kérdezte aggódva Emma.

- Majd később elmagyarázom. Szia! – elrablóimra nézve meg is nyugodtam, de kicsit furán éreztem magam.

 ×

Emma 

Aggódva tettem le a telefonom. Cappy ügyes lány, nem lesz baja.

- Akkor mész hozzá Londonba? – kérdezte a bátyjám, Tom.

- Igen – vigyorogtam rá.

- Jó páros lesztek, ő aki mindig mindenhonnan elkésik, és te, aki mindent elfelejtesz.

- Nem szoktam mindent elfelejteni.

- Hogyne, nélkülem az érettségiről is lemaradtál volna.

- Ezért vagy itt nekem – mosolyogtam rá, majd megöleltem.

- De Londonban nem leszek ott.

- Akkor gyere velem! – vágtam rá egyből.

- Cappyhez? Nem hiszem, hogy túl szerencsés lenne a volt barátnőmnél lakni.

- Van benne valami – gondolkoztam el. Tom meg forgatta a szemeit.

- Nekem még dolgom van, te mit csinálsz délután?

- Vagy a plázába megyek, vagy a parkba. Igazából hajlok a pláza felé, ha Londonba megyek, rengeteg új ruha kell!

- Hidd el, az óceán túloldalon is ugyanazokat a ruhákat hordják.

- Nem baj, nő vagyok.

Tom erre felsóhajtott, majd el is ment. Én pedig lassan készülődni kezdtem. Végül mégis a park mellett döntöttem. Magammal vittem a vázlatfüzetem és néhány ceruzát is. Ki tudja mikor kap ez az ihlet, vagy látok valami megörökítésre méltót?

Negyed órával később már a Central Park egyik öreg fája alatt ültem. Kikészítettem a füzetem, elővettem a ceruzáim, majd körbenéztem. Szerettem csak itt ülni, nézni az embereket és lerajzolni őket. Amelyiket úgy ítéltem meg, hogy érdemes, azt néha megmutatom a mit sem sejtő modelleknek. Már meg is találtam a mai alanyomat. A közelemben ült egy padon, félig oldalt nekem. Hosszú, göndör sötétbarna haja az arcába hullott, miközben a telefonja fölé hajolt. Cicanadrágot és egyszerű felsőt viselt. Valószínűleg egy fiúval sms-ezett, mert időről-időre szélesen elmosolyodott, és gyorsan pötyögte be a választ.

Míg várakozott a válaszra, az ujjaival a padon dobolt, de engem a mosolya fogott meg. Elhelyezkedtem és rajzolni kezdtem.

Reménykedtem, hogy a lány ott fog ülni addig, míg befejezem, és nem kell újból félbehagynom egy képet. Szerencsém volt, a lány még bő háromnegyed óra elteltével is ott ült. Még pár utolsó vonal és elkészültem! Büszkén firkantottam alá a művemet. Nem mintha olyan sokan kapkodnának a képeimért egyelőre, de azért mégis csak. Úgy döntöttem, hogy megmutatom a lánynak. Már egész jó gyakorlatom van idegenek megszólításában.

- Szia! – mosolyogtam rá a lányra.

- Szia – nézett rám nagyon furán.

- Én ott ültem – mutattam a fa felé – és lerajzoltalak.

- Lerajzoltál? Engem?

- Igen. Tetszett, ahogy örülsz – mondtam neki.

- A barátom most Londonban van – mesélte mosolyogva – És vele beszélgettem

- Londonban? – lelkesültem fel. Leültem mellé és megmutattam neki a rajzot. – Én nemsokára költözök Londonba. Ott fogok főiskolára járni. Te londoni vagy?

- Igen – válaszolt a képet nézegetve – Tehetséges vagy, ez fantasztikus.

- Köszi – mosolyodtam el. A továbbiakban élénk beszélgetésbe merültünk Londonról és még sok minden másról. Kiderült, hogy modellemet Danielle Peazer-nek hívják, és táncos. Telefonszámot cseréltünk és megbeszéltük, hogy amíg Danielle itt van még találkozunk. Valamint új barátnőm megígértette velem, hogy mindenképp meglátogatom Londonban, ha már végre ott leszek.

13. fejezet - Fantasztikus volt

- Matt! Kezdődik, gyere! – kiabált ki a konyhába Hannah Styles.

- Itt vagyok – trappolt be a nappaliba a lány öccse. Matt hatalmas adag popcornnal helyezkedett el a nővére és a két Tomlinson gyerek között.

- Anya mindig azt mesélte, hogy ezen a turnén többször voltak összeveszve apuval, mint összesen – tájékoztatta a többieket Lori.

- Elisa néni is ezt mondja. Harry bácsi pedig mindig valami selyemfiúról beszél – csatlakozott Dylan is.

- Azért nem úgy néznek ki, mint akik nincsenek jóban.

- Persze, mert itt már kibékültek – magyarázta apukájától örökölt lelkesedéssel Lori.

- Ne beszéljetek már! Nem hallani semmit! – szólt közbe Hannah.

- Olyan vagy, mint anya – közölte az ítéletét Matt, de azért igyekezett csendben maradni. Végül mégsem ez nekik. A négy unokatestvér teljes hangerő mellett énekelte szüleik dalait. Dylan és Matt közben kukoricával dobálták Stylesék  macskáját, aki ezt egyenlőre még tűrte. Hannah lemondóan rázta a fejét, Lorinak fel se tűnt. Ő túlságosan elmerült szülei látványában.

- Olyan aranyosak – a lány sokadszorra állapította ezt meg. Már nem sok volt hátra a koncertből, mikor nyílt az ajtó. Nevetve érkeztek meg a Styles és Tomlinson szülők.

- Soha többet nem megyek veletek mégegyszer étterembe! – Elisa mondatára felnéztek a fiatalok.

- Mit csináltál már megint apa – vigyorodott el Lori.

- Azért mert történt valami, miért gondolod azt, hogy én voltam? – háborodott fel tettetve Louis.

- Ne sértődj meg szívem, de tényleg te voltál – nézett rá felesége. Louis durcásan tekintett családjára.

- Jé, az én vagyok! – kiáltott fel Harry – Meg ti is!

Elisa felhúzott szemöldökkel követte férjét a tévéhez.

- Hű, de régen volt ez már – telepedett le Lara és Louis is a gyerekeik közé.

- Emlékeztek mennyi minden történt akkor? – vigyorodott el Harry. – Az első hetek elég érdekesek voltak.

Hannah és Dylan összenéztek. Kellett nekik ezt a DVD-t berakni, megint végighallgathatják mi történt a turnén.

- De a vége sokkal jobb lett – mosolyodott el Elisa is.

- Azért ne feledkezzünk meg a selyemfiúról – szúrta közbe Louis.

- Meg Eleanorról – vágott vissza Elisa. Louis erre csendben maradt, Lara megszorította a kezét.

- Voltak jobb pillanatok is, mondjuk Harry videója – terelte el a témát férjéről. Harry elvörösödött az emlékre.

- Szerencsére nem azon a koncerten készült felvétel.

- Pedig biztos eladási rekordot döntött volna – vigyorgott megint Louis. A show eközben az utolsó dalhoz ért. Elisa, Harry, Lara és Louis mind felidézték azt az érzést, amikor ott álltak kilencen a színpadon.

- Fantasztikus volt – sóhajtott fel Elisa és Lara.

- Bármikor újra végigcsinálnám – vigyorgott Harry.

- Nehéz hetek voltak, de életünk legjobb dolgai lettek belőle. – Mindannyian döbbenten néztek Louisra.

- Te tudsz ilyet is? – kérdezte Elisa.

- Úgy tűnik, hogy igen. De hogy eddig hogy titkoltad – csóválta a fejét Lara, de azért férjéhez bújt.

- Végülis igaza van. Annak a turnénak köszönhetjük, hogy most mind itt vagyunk – gondolkozott el Harry.

- De neked is igaz volt az X-factor után – emlékezett vissza Harry. – Tényleg együtt maradtunk.

Nos, ez az utolsó rész. Nagyon köszönjük, hogy ennyien végigkísértétek Harry és Elisa vívódását, és Lara és Louis kapcsolatát.  Hatalmas köszönet Nektek ezért! :) Imádtuk írni. Ezért is döntöttünk úgy, hogy nemfogjuk abbahagyni :) Igazából a következő történet ötlete, sőt első fejezete(prológusa már meg is van) :D Reméljük azt is olvassátok! (Ugyanezen a blogon lesz!!!)

Millió csók: Pinkie és Lara