4. rész - Az a rész, ahol próbálunk nyugton maradni ...

Sziasztok!
Tudjuk, hogy nagyon régen volt új fejezet, és nem is keresünk kifogásokat, inkább Boldog Karácsonyt kívánunk mindenkinek ezzel a résszel!
Pinkie és Lara

4. rész: Az a rész, ahol próbálunk nyugton maradni és kérdéseket kapunk

Louis szemszöge

"Úgy akarlak lerajzolni, mint amikor ott láttalak.."

Kereken két hét telt el azóta a bizonyos este óta, amikor Harry és Emma hát, olyan dolgokat műveltek, amit nem gondoltam volna. Vagy is Harryről de, Emmán viszont meglepődtem. A legnagyobb baj mégse ez, hanem, hogy már nem bírom őket. Cappy pontosan 13 napja ment vissza New York-ba, és én pontosan ennyi napja hallgatom Harry nyafogását. Mert igen, nyafog. Már kívülről tudom az egész monológot.

- Én tényleg nem akartam Emmától semmit. Cappyre vártam, csak úgy alakult, hogy Emma volt ott. Én nem akartam, hogy Cappy elmenjen. Meg akartam ismerni. Én..
- Harry! Ne legyél már ilyen szerencsétlen! – akadtam ki – Ha tényleg érdekelt volna, már utána mentél volna!
A göndörke döbbenten nézett rám.
- Eszedbe se jutott mi?
- De. Gondoltam rá – húzta el a mondatot Harry.
- Persze, nyilván. Szóval ne szenvedj, hanem randizz Emmával. Mostanában úgyis olyan jól kijöttök egymással – ez igaz volt. Nem tudom, hogy mit csináltak (bár tippjeim lettek volna), de Harry minden szabad idejét Emmánál töltötte.
- Tényleg, azt üzeni, hogy még mindig szeretne lerajzolni.
- Oké, majd beszélek vele. De szerintem hamar fel fogja adni  - vigyorodtam el.
- Eléggé kitartó.
- Te viszont legalább hívd fel Cappyt – közöltem Harryvel, és amíg ő gondolkozott én elvettem előle az ebédjét, hogy a magamévá tegyem.
Harryvel ellentétben, aki semmit sem haladt a Cappys ügyével, én felhívtam Emmát és megbeszéltem vele, hogy átmegyek hozzá, hogy le tudjon rajzolni. Bár szerintem kicsit bizarr, hogy azért menjek valahova, hogy egy helyben üljek hosszú órákat, vagy legalábbis perceket. Én.  Mindegy próbálkozni lehet. Szóval megérkeztem Emmához, és beültem a kanapéra, hogy lerajzoljon.  Az első kb. 2 és fél percben lekötött, hogy néztem, ahogy a papír fölé hajol. Elmélyülten rajzolt, vonalakat húzott és néha felnézett rám. Furán nézett. Nem úgy mint általában, hanem valahogy máshogyan. De egy idő után nem kötött le, hogy őt nézzem, így elkezdtem mást nézni, ami még abban az irányban volt. De csak egy ablak volt Emma mögött, amin az eget láttam. Pompás. Feltűnés nélkül el tudok fordulni balra? Próbáltam. Sikerült. Nem vette észre. Most a lábam. Ez is sikerült. Kezdem magam zseninek érezni. Már láttam a könyvespolc szélét. Háború és béke? Ki olvas ilyet? Üvöltő szelek?  Harry Potterek. Na azt legalább ismerem.  És akkor hirtelen Emma lecsapta a ceruzáját. Azt hittem velem van baj, de kiderült, hogy nem.
- Nem megy! Ez így nem jó! – Ijedt arcomat látva elmosolyodott –Nem te vagy a hibás. Egyszerűen nem ezt az arcodat akarom lerajzolni.
Felállt és mellém ült.
- Úgy akartalak lerajzolni, mint amikor ott láttalak a kávézóban. Nevettél, csillogott a szemed és lenyűgöző voltál.

- Most azt mondod, hogy nem vagyok az? Hát itt szobrozok neked, és azt mered mondani, hogy nem vagyok csodás? - háborodtam fel játékosan, majd összekócoltam a haját, miközben ő lerakta a papírt és a ceruzát.

- Jaj, Louis, ne már! - próbált védekezni a támadó kezeim ellen,  nem sok sikerrel – Látod, pont így akarlak lerajzolni. De nem megy.

Emma csalódottan pillantott rám, majd sóhajtva kimászott a karmaim közül.

–                    Kérsz valamit inni? - állt fel a székéről.-

-  Igen, egy Cappy jól esne – feleltem, s vártam a reakcióját. Emma megdermedt a

mozdulatsor közben.

–                    Mit mondtál?

–                    Szerintem jól hallottad. Te kerested azóta? Mert azt tudom, hogy Harry egy gyáva ember, és nem hajlandó semmit se tenni az ügy érdekében. Kíváncsi vagyok te hogy vagy vele.

–                    Én... kerestem. Sokszor, de kinyomott – motyogta, majd leült mellém a kanapéra.

–                    Arra nem gondoltál, hogy utána menj?

–                    Én nem... vagyis gondoltam rá. De nem hiszem, hogy utána kéne menjek. Szerintem idő kell neki...

–                    Jó, úgy gondolom témát kéne váltanunk – mosolyodtam el, hogy Emmát kicsit feloldjam.

–                    Benne vagyok – mosolyodott el ő is, majd testtartása egyből ellazult.

–                    És akkor hogy jöttök ki Harryvel? - Az arcáról le lehetett olvasni, hogy egész másra számított.

–                    Mi nem vagyunk együtt – kezdett védekezni egyből.

–                    Tudom, igazából mindent tudok. Harry a legjobb barátom. Csak érdekel, hogy te mit gondolsz erről, a hmm kapcsolatról.

–                    Miért ő mit gondol?

–                    Szerintem azt kéne gondolnia, hogy hülyeséget csinált, és Cappy után megy. De mint látod nem ezt teszi és nem is ezt gondolja – feleltem nyugodtan.

–                    Most viszont ha nem haragszol, mennem kell. Ha gondolod a rajzot majd még megbeszéljük – álltam fel az ülőalkalmatosságról. Emma elkísért az ajtóig.

–                    Hát azért örülök, hogy átjöttél – mosolygott rám, én intettem neki, majd még a járdáról visszafordulva megszólaltam:

–                    Oh, és szerintem lépj Harryvel kapcsolatban valamilyen irányba.

×

Cappy szemszöge

Egy új kérdésed érkezett.

Ez fogadott, amikor bekapcsoltam a laptopomat és elindítottam a böngészőt. Kíváncsian kattintottam a formspringen érkező kérdésre.

Miért jobb New York, mint London? Maci24

Döbbenten néztem a monitorra. Nem túl sokat árult el ez a Maci24 nicknév, viszont a kérdése igen érdekes. Rögtön válaszoltam neki.

Rájöttem, hogy nem jobb. Újra London levegőjét élvezem. Cappy_red

Alighogy elküldtem a választ, rá pár percre jött a következő kérdés, ugyanattól a személytől.

Megint Londonban vagy? Hogyhogy? Maci24

Nem bírtam New Yorkban maradni. Inkább csak levegőváltozásra volt szükségem. De TE ki vagy? Cappy_red

Egy kedves ismerősöd. Nem fogsz visszamenni, ugye? Elég nagy űrt hagytál magad után. Maci24

3/2. rész – Az a rész, ahol hívogatnak, és ahol nem vagyunk már szomjasak

3/2. rész – Az a rész, ahol hívogatnak, és ahol nem vagyunk már szomjasak

Úgy gondoltuk ideje lenne már Titeket megörvendeztetni egy fejezettel! :) Reméljük tetszik :) Lara és Pinkie

Emma

Harry az este folyamán háromszor hívott telefonon, hogy Cappy itt van-e már. Mind a három alkalom során elkellett mondanom, hogy nincs, ami egy kicsit aggaszt. De hát egy felnőtt nőről van szó, tud magára vigyázni. Vagyis remélem.

- Nem, nincs itt Cappy – vettem fel egyből a telefont.

- Nem azért kereslek.

- Hanem miért? – próbáltam közben a hangomból eltüntetni a kíváncsiságot.

- Átmehetek? – hangzott a vonal túlsó végéről a kétségbeesett hang.

- De Cappy nincs itt.

- Tudom, már mondtad – felelte idegesen, de lágyabb hangnemre váltva folytatta – De majd egyszer hazamegy és...

Nem hagytam, hogy folytassa, közbeszóltam – Átjöhetsz, ha gondolod.

- Remek, akkor kinyitnád nekem az ajtót?

Sóhatjva kinyomtam a telefont, és kinyitottam neki az ajtót.

- Cuki pizsi – szólalt meg, amikor meglátott.

- Beállítasz este, és még leszólod a pizsim? – vontam mosolyogva kérdőre.

- Bocsi, de ezek a rózsaszín teknősök magukért beszélnek. Amúgy ne haragudj, hogy ilyenkor zavarlak, csak..

- Ne folytasd, semmi gond. Inkább gyere be, mielőtt más is meglátja a pizsim.

- Lehet veszek egy ilyet magamnak – morfondírozott magában, miközben belépett a lakásba. Fejemet fogva követtem őt. Igazán jól állna neki.

Miután mindketten helyet foglaltunk a kanapén, és kiszolgáltam magunkat innivel, úgy éreztem ideje rákérdezni  a dolgokra.

- Tehát akkor pontosan mi miatt viharzott el Cappy? Mármint értem, hogy félreértett valamit, de pontosan hogyan?

- Már az étteremben vacsoráztunk, amikor kiesett a zsebemből egy csomag óvszer –kezdett bele.

-  És ennyi? – kérdeztem meglepődötten.

- Igen, hiába magyaráztam neki, elkezdett kiabálni  velem, majd otthagyott.

- Igazából lehet nem kéne elmondanom, de Cappy a legutóbbi barátjával, történetesen a bátyjámmal elég viharos kapcsolatban élt. Így lehet amiatt fura.

- Nekem mindig sikerül kifognom a fura és lehetetlen lányokat – hajtotta a térdére a fejét.

- Látod, én lehetetlen és fura sem vagyok – tettem mosolyogva a vállaira a kezem. Hirtelen nézett fel, és a kezeim is az ölembe estek a váratlan mozdulattól.

- Valóban? Mert mindegyik ezt mondja – felelte szárazon.

És fogalmam sincs mi oknál fogva, de kinyögtem – Hát próbáld ki.

Amilyen hirtelen mozdult az előbb, olyan hirtelen is nyomta ajkait az enyémre. Másodpercek alatt döntött el a kanapén és hámozta le rólam a felsőt. Két csók és sok-sok simogatás közben motyogott nekem.

- Melyik a te szobád?

- A baloldali – feleltem neki, miközben lendületesen felkapott, és karjaiban vitt egészen az ágyamig.

×

Harry

Emma meztelen látványa egyszerre nyugtatott meg, és lettem ideges tőle. Nem tudtam mit kéne most csinálnom. Itt fekszik mellettem, de nem hiszem, hogy ő bármit is komolyan gondolt az éjszakából.  Vagyis kitudja... Bármi előfordulhat.

Halk kuncogást hallottam a szobán kívülről, majd  a bejárati ajtó kicsapódása zavarta meg a nyugodt légkört. Ránéztem Emmára, aki nyugodtan aludt tovább. Óvatosan kikászálódtam, hogy nehogy véletlenül felébredjen. A ruháim a padlón hevertek szanaszét, nyúltam volna értük, amikor hatalmas puffanás, majd szitkozódás hallatszott kintről.

- Cappy! – tört rám a feliserés. – Csak ő lehet! A hangokból ítéve viszont nem lehet józan.

- Cappy, te vagy az? – kérdeztem a földön fekvő egyéntől, miután kiléptem a szobából.

- Azt hiszem. Igazából Calliope vagyok – motyogta a földnek.

- Az most nem lényeg. Jól vagy? – tettem fel újabb kérdést, miközben próbáltam felsegíteni, hogy újra a saját lábán álljon.

- Szerinted bárki is jól van ilyenkor? – kérdezte hisztérikusan. Közben nagy nehezen lábra állt, de a falba így is erősen kapaszkodnia kellett.

- Te amúgy meztelen vagy? – mért végig, mire csak megsemmisülten bólogattam. Vártam, hogy elkezdjen kiabálni.

- Előre felkészültél, mi? Sejtettem, hogy nem adod fel – magyarázta, miközben egyre közelebb lépdelt, ami kissé nehezen ment neki. Amikor már teljesen előttem állt, a karjával  a nyakam, míg lábával a derekam fonta körbe. Ajkait az enyémre nyomta, így éreztem az alkohol keserű ízét. Viszont ajkai édesek voltak. Vajon ezt nevezik mézédes bűnnek?

Nem tudtam – vagy inkább nem akartam elszakadni tőle. Mardosott a bűntudat, de nem tudtam ellene tenni. Nekinyomtam a falnak Cappyt és úgy csókoltam tovább, miközben az ujjai a göndör fürtjeimmel játszottak. Amikor elszakadtam Cappy ajkaitól és a szemeibe néztem, láttam, hogy az alkoholtól való bódultság eltűnt tekintetéből. És ekkor meg is hallottam okát.

- Harry... Harry nem jössz vissza? – hallottam Emma álmos hangját a szobából. Cappy megkövülten állt a karjaim között.

- Ez... ez... – próbált megszólalni, de nehezen ment neki. Bár így ezekből az aprószavakból is észrelehetett venni, hogy nyoma sincs az alkoholnak.

- Én... tudod – kezdtem volna magyarázkodni, de Cappy belém fojtotta a szót. Nem vágott közbe, nem is ütött meg. Csak egyszerűen állt előttem, miközben egyre  csak gyűltek a könnycseppek a szemében.

- Azt hiszem nem magyarázkodom – feleltem végül, mire egy darabigt nem válaszolt, majd megtörölve szemeit és megkaparva torkát, megszólalt: - Lehet jobb is.

Kicsit távolabb léptem tőle, mire ő kihúzta magát, és elindult a szobája felé. Az ajtó előtt még visszafordult: - Siess, nagyfiú, valaki még vár rád.

×

Cappy  

- Komolyan elakarsz menni? – állt mellettem Emma, miközben sebesen pakoltam a bőröndjeimbe. Ő próbált volna akadályozni, de nem hagytam.

- De a te házad – érvelt továbbra is. Nem zavartatta magát azzal, hogy legszívesebben kikapartam volna a szemét helyben.

- Tied lehet – vetettem oda neki, majd a cipőimet szerettem volna berakni, csak Emma eléállt. – Arrébb mennél?

- Nem, amíg el nem mondod hova mész – Annyira megtudtam volna ütni!  Ott állt előttem, és mosolyogva zsarol. Véged van, Emma Thomson!

- Nem teljesen mindegy neked? Vagy majd szeretnél esküvői meghívót küldeni? – vigyorogtam rá, mire még szélesebb lett a mosolya.

- Igazából a koszorúslányom lennél – felelte, mire elindultam felé azzal a céllal, hogy kissé megritkítom a haját.

- Hát te hova pakolsz? – lépett be a szobámba Louis, megmentve ezzel Emmát. Hogy kerül ő egyáltalán ide?

- Hát te mit csinálsz itt? – fordítottam felé a tekintetem.

- Én kérdeztem előbb – vágta rá egyből.

- A bőröndjeimbe pakolok – húztam tovább az agyát.

- Vicces nagyon. De tényleg, hova mész? – nézett komolyan a szemeimbe.

- Haza, New Yorkba.

3/1 rész. - Az a rész, ahol parázunk

Nos, késett. Nem keveset :) Ráadásul még csak nem is a teljes fejezet :) A második része jön nemsokára! :)

A szobámban álltam a tükör előtt, és csak meredten bámultam magam.

-      Szerintem ez a ruha tökéletes – mondta az ágyamon ülve Emma. – És akkor most hívd fel Harryt, hogy áll a randi.

-      De hát nem áll a randi. Vagyis nem tudom, hogy menjek-e. Olyan fura lenne.

-      Ne csináld már Cappy. Szegény srác oda meg vissza van érted. Te meg lepattintod.

-      Mivel hat évvel fiatalabb nálam. Az rengeteg sok különbség.

-      Jaj, dehogy! Amilyen béna vagy, nem is látszik, hogy anyivval idősebb vagy.

-      Köszi, de komolyan menjek el vele? – kérdeztem, mire Emma nagyot sóhajtva eldőlt az ágyon – Na jó, megyek.

-      Tessék, itt a telefonod – dobta oda hozzám. Kikerestem belőle Harry számát, majd fél perc várakozás után megnyomtam a hívásgombot.

-      Igen, tessék – szólt bele egykedvűen egy mély hang.

-      Szia Harry!

-      Cappy! – azonnal felélénkült a hangja.

-      Csak azért hívlak, hogy szóljak, hogy jó a ma este.

-      Tényleg? – láttam magam előtt széles mosolyát – 6-ra érted megyek, jó?

-      Tökéletes lesz.

-      Hol a lelkesedés Cappy? – nevetett fel a vonal túlsó végén.

-      Szerintem átpártolt hozzád – mosolyodtam el.

-      Akkor este visszakapod. Én már alig várom.

-      Én is – feleltem neki. És azaz igazság, hogy tényleg vártam. Kíváncsi vagyok milyen, ha Harry Styles randin van. – Este találkozunk!

-      Szia Cappy!

Majd mindketten leraktuk a telefont. Lehuppantam Emma mellé az ágyra, majd ráemeltem tekintetem.

-      Mi van, ha meg akar csókolni? – Emma nagy szemekkel nézett rám, majd kitört belőle a nevetés.

-      Cappy! Te mikor fejlődtél vissza a tinédzserkorodba?

-      Nem tudom. De tényleg úgy érzem magam – fúrtam bele a párnába a fejem.

-      Te nem vagy normális – nevetett fel újra – Ha megcsókol, akkor nagylányosan visszacsókolod.

-      Ha az olyan könnyen menne...

-      Tommal nem volt ennyi gondod- mondta nekem, mire összeszűkült szemekkel néztem rá.

-      De Tommal egész más gondom volt.

*

-      Megjött Harry! –kiabált be a fürdőbe Emma. Idegesen belenéztem mégegyszer a tükörbe.  – Jó leszek így? – jöttem ki.

-      Tökéletes. Csak siess! Nézd, hogy dobol az ujjaival az autón – mutatott Harryre az ablakból.

-      Megyek is! Szia! – siettem ki az ajtón. Odaléptem Harryhez, aki szoros ölelésben részesített. Beültünk az autóba és elég kínos csendben haladtunk valahová. Tényleg hová is megyünk?

-      A múltkor se mondtad, hogy hova megyünk – szólaltam meg végül.

-      Mert akkor titok volt.

-      Akkor most mondd el.

-      Most már nem – vigyorgott.

-      Mennyi bajod van. Most miért nem mondod?

-      Már megérkeztünk Cappy – mutatott előre Harry.

-      Étterem? – kérdeztem fancsali képpel, majd egyből mosolyogni próbáltam. De késő volt, Harry zavartan játszott az ujjaival.

-      Öhm, bocsi... azt hittem, hogy tetszeni fog.

-      Jaj, nem. Tetszik, tényleg – próbáltam helyrehozni.

-      Mindegy, azért bemenjünk? – kérdezte. Szegényt teljesen megbántottam.

-      Persze, menjünk – mondtam neki lelkesen.

-      Biztos? Mehetünk máshová.

-      Tényleg jó itt, Harry – raktam rá a combjára a kezem. Harry bátortalanul elmosolyodott és bementünk az étterembe. Mikor ettünk nem volt nagyon kínos, hogy nem beszélgettünk. De amint abbahagytuk az evést, kellemetlenül fészkelődtünk mindketten a székeinken. Végül Harry telefonja mentett meg minket. Ebben az volt a vicces, hogy ő ijedt meg legjobban, ahogy Louis hangja elkezdett visítani: Itt BooBear! Harry hihetetlen gyorsan kapkodott a telefonja után, de sietségében semmi sem sikerült neki, így kiejtett mindent, ami a zsebében volt. A telefonját...és egy apró kis dolgot. Ami egészen emlékeztett egy csomag óvszerre.

-      Harry! Te komolyan leakartál fektetni az első randin? – támadtam le a srácot, miközben próbált eltűnni előlem.

-      Ezt te sem gondoltad komolyan, ugye? Alig ismerjük egymást!

-      Cappy, csitt. Csendesebben. Én nem akartam...

-      Mit nem akartál? Tudod mit, nem érdekel. Felejts el – álltam fel, és sétáltam el mellette és a többi érdeklődő vendég mellett.

*

Bágyadtan dőltem el az ágyon, miután elpakoltam Cappy után. Épphogy lecsuktam a szemem, csörgött a telefonom. Kikászálódva tűnt fel, hogy nem az én telefonom szólt. Ez a lökött itthagyta volna? A telefonért nyúlva láttam, hogy a kijelzőn Harry Styles neve villog.

-      Igen? Emma vagyok.

-      Emma... de jó. Vagyis nem jó. Cappy ott van? – hadarta el kétségbeesetten Harry.

-      Nincs. Miért lenne? Hát veled van randin.

-      Velem már nincsen.

-      Mert? Mit csináltál?

-      Tényleg semmit. Félreértett. Azt hitte leakarom fektetni. De tényleg nem akartam. Mondd meg neki, kérlek!

-      Megmondom neki, ígérem.

-      Köszönöm! Szia – nyomott ki. Ezek mit össze nem bénáznak. Cappyt meg egyáltalán nem értem. 24 évesen menekül egy srác elől. Vannak ott gondok.

:)

Halihó!

Igazán sajnáljuk, hogy nagyon-nagyon régen volt friss, de Larával nem mindig tartózkodunk ugyanabban az országban, és nehezen tudunk egyeztetni! :) De tényleg nagyon-nagyon igyekszünk :D Tehát a blog továbbra is működik, csak kicsit ritkábban vannak frissek. De reméljük, hogy augusztusban sokkal-sokkal több lesz :) :D Bár azt is reméljük, hogy ebben a hónapban lesz! :)

Szóval kitartást emberek! :D Lesz friss :D

És köszönjük, hogy még mindig olvastok, sőt, komit is írtok! Imádunk Titeket!

Csókol: Pinkie ( és Lara is :D)

2. Az a rész, amikor ismerkedünk, és rajzolni akarunk

 Halihó! Itt is van a következő rész! :) Reméljük tetszeni fog! Plusz még...szeretnénk felhívni a figyelmeteket, egy másik blogunkra is. :) Azt ITT érhetitek el. Kellemes Olvasást!

2. Az a rész, amikor ismerkedünk, és rajzolni akarunk

Cappy szemszöge

- Mit akartok tőlem? –néztem kérdőn elrablóimra.
- Azt szeretnénk, hogy te legyél az ügyvédünk – kezdte a kockás inges fiú.
- És hogy randizz velem! – szólt közbe a göndör hajú.
- Még csak gyakornok vagyok, nem lehetek az ügyvédetek.
- De attól még randizhatunk!
- Harry! – szóltak rá a többiek.
- Mikor lehetsz már az ügyvédünk? – tért vissza a fő témához még mindig a kockás.
- Ha elkészülök a diplomamunkámmal és meg tudom védeni, akkor úgy másfél hónap múlva.
- Leszel utána az ügyvédünk?
- Leszel utána a barátnőm?
- Mi bajod van? – néztem rá a göndörre. Nagyon aktív.
- Most ismételjem meg? – kérdezte vigyorogva, majd felsóhajtottam, miközben meglegyintettem a fejét.
- Te nem vagy normális- mosolyodtam el, és végig néztem a fiúkon – És most mégis merre megyünk?
- Az titok – felelték szinte egyszerre, mint az öten.
- Tehát akkor én most köteles vagyok veletek menni?
- Igen, a túszunk vagy – mondta a szöszi, mire Harry megkaparta a torkát – Na jó, akkor Harry túsza.
- Mi lenne, ha inkább egyenrangú utazótársak lennénk?
- Végül is – gondolkodtak el- lehet róla szó.
- Akkor viszont meg kell mondjátok hova megyünk.
- Kajálni megyünk – felelte Harry, és elfordult a szőke felé –És nem, nem Nando’s-ba Niall, már megszavaztuk.
- Ez remek, igazából éhen halok – jelentettem ki nekik.
- Ezt sejtjük, mivel ha elkéstél – vigyorogtak a fiúk. Nemsokára egy eléggé kellemes hangulatú étterem előtt álltunk meg, és szabadultam ki az autóból.
- Azt hittem, hogy legalább egy puccos helyre hozol – fordultam Harry felé.
- Nem az előbb hoztad ki, hogy közös túsz vagy? – kérdezett vissza meglepetten – De bármikor vállalom, hogy elvigyelek.
- Azt sejtem – mondtam és a fiúkkal a nyomomban beléptem az étterembe. Egészen kellemes ebédet töltöttem a fiúk társaságában. Meg kellett állapítanom, hogy nem normálisak. Amit ők képesek művelni egy egyszerű kajálás alatt az nagyon fura.
- Köszönöm ezt a rendkívüli ebédet, de lassan mennem kell.
- Legalább had vigyünk haza – pattant fel Harry azonnal.
- Nem szükséges, még van egy kis dolgom – hárítottam el a fiút. Végül kikísértek és az étterem előtt köszöntem el tőlük.
- Ezt azért tedd el – nyomott a kezembe Harry egy cetlit.
- Sziasztok srácok! – intettem nekik és otthagytam őket. A számot pedig a táskámba rejtettem. Nem valószínű, hogy fel fogom hívni, de gondolja csak azt.

X

   Egy hónapig be voltam gubózva a vizsgáim miatt, s így Harryt sem igazán hívtam fel, de már arra sem emlékeztem hova tettem a számát. Az ajtócsengő hangjára kimásztam a TV elől, és kinyitottam.
- Cappy! Hívhatlak már ügyvédnőnek? – kérdezte szinte kiabálva Emma, miután a nyakamba ugrott.
- Hát elméletileg már igen,de a papír nincs még meg – feleltem mosolyogva, miközben halálra ölelgettem.
- Az csak részletkérdés – legyintett barátnőm. Villámgyorsan kipakoltunk Emma cuccait és egy kávézóba vettük az irányt.

×

Emma

- És mi újság nálatok? Hogy van a bátyád? – kérdezte Cappy. Nem tudtam eldönteni, hogy udvariasságból vagy tényleg érdekli az exe hogyléte.

- Jól van – vontam végül meg a vállam – nagyon féltett. Szerinte külön-külön is közveszélyesek vagyunk, hát még együtt!

- Igaza lehet – gondolkozott el Cappy. Én közben megszokásból az embereket néztem. Feltűnt egy magas göndör hajú lány. Otthagyva Cappyt, odasétáltam hozzá.

- Danielle? – szólítottam meg, Ő pedig mosolyogva fordult meg.

- Nahát! Emma! DE jó téged látni – ölelt meg. Arcáról nem hervadt le a mosoly. Mielőtt megkérdezhettem volna, hogy hogy van, mellénk lépett egy magas barna hajú srác.

- Szívem, ő az, aki a rajzot készítette – mondta Danielle a srácnak.

- Ő Emma – mutatott be – Emma, ő pedig a barátom, Liam.

- Örülök – mosolygott a srác. Nagyon kedvesnek tűnt ő is. Rendkívül aranyosak Danielle-el. – Hol ülsz?

- Ott a barátnőmmel. Csatlakoztok? – kérdeztem tőlük, mire mindketten bólogattak. Odasétáltunk az egyedül hagyott Cappyhez.

- Bocsi, Cappy, csak mindegy… Ő Danielle – mutattam be, - ő pedig..

- Liam – vágott a szavamba Cappy – Örülök a találkozásnak Danielle.

Majd leültünk mindannyian az asztalhoz és elkezdtünk beszélgetni. Egész jól ment az idő.

- Amúgy Harry azóta is depressziós – mondta vigyorogva Liam Cappynek.

- Szegény, miért is depressziós? – kérdezett vissza. Ki kell faggatnom Cappyt, hogy honnan ismerik egymást.

- Mert nem hívtad fel. Azóta is várja.

- Bevallom őszintén, hogy felhívtam volna, de elhagytam a számát.

Liam erre elővette a mobilját és valamit pötyögött rajta.

- Akkor beszélj vele – közölte és Cappy kezébe nyomta a telefont. Ő nagyra nyílt szemekkel vette el. Fogalmam se volt arról, hogy mi folyik ott, de úgy látom Danielle se érti.

Cappy arrébb vonult beszélni. Liam pedig elégedetten dőlt hátra a székén.

- Miről van itt szó? Ki az a Harry? – kérdeztem, miután Cappy arrébb állt.

- De aranyos vagy – nevetett fel Liam – Hallottál már a One Direction-ről?

- Persze, ők az egyik angol fiúbanda. De várj, Harry az egyik tag? – tettem fel értetlenkedve a kérdést, mire mindketten elkezdtek nevetni – Na, ne nevessetek ki! Mondjátok el, miről van szó.

- Liam is tag – mosolygott Danielle.

- Tényleg? Akkor adsz egy autogramot? – néztem vigyorogva a fiúra.

- Hát persze – mosolyodott el, és tényleg aláírta nekem a szalvétát.

- Harry idejön – ült vissza a helyére Cappy.

- Akkor tuti jönnek a többiek is – szólt közbe Liam.

- Kik? És honnan ismeritek egymást? – kérdeztem Cappytől. A barátnőm elvigyorodott.

- Tudod, az úgy volt, hogy volt egy tárgyalás – kezdett mesélni. Elmondta, hogy ők védték a fiúkat, és utána ők rabolták el. Valamint kifejtette, hogy Harry igencsak érdeklődött iránta. Ezt mondjuk, nem csodálom, azt viszont igen, hogy Cappy nem vette komolyan ezt. Nem szokott játszani az emberekkel. Miután ő mindent elmondott, Cappy megkérdezte, hogy én honnan ismerem Danielle-t. Épp ott tartottam a történetben, hogy megmutattam neki a képet, mikor nyílt a kávézó ajtaja és hangosan bevonult négy srác. A legelső magas, göndör hajú idegesen magyarázott a mögötte érkező csíkos pólósnak. Az lelkesen nézelődött, nem zavarta barátja mondanivalója. Utánuk egy szöszi és egy fekete hajú fiú jött.

- Mondtam, hogy jönnek mindannyian – nézett feléjük Liam.

- Sziasztok – állt meg Cappy mellett a göndör hajú. – Szia Cappy!

- Szia Harry – mosolygott rá Cappy. – Hát ti? – nézett a másik háromra. Én is jobban megnéztem őket. Vagyis akartam. Az elsőn nem jutott tovább a tekintetem.

- Harry mondta, hogy idejön hozzátok, és én is akartam – magyarázta a csíkos pólós.

- Louis elvette a kajámat – vette át a szót a szöszi – ezért utána jöttem – és közben meglengette a szendvicsét. Úgy tűnik visszaszerezte.

- Én csak nem akartam egyedül maradni – vigyorgott a sötéthajú. A fiúk leültek hozzánk, én pedig még mindig – ezek szerint Louis – arcát tanulmányoztam.

- Fiúk, ő a legjobb barátnőm, Emma – mutatott be Cappy.

- Ő rajzolta le Danielle-t New Yorkban – toldotta hozzá Liam. A fiúk bemutatkoztak, a szösziről kiderült, hogy ő Niall, a sötéthajú Zayn, és Harryről már hallottam.

Mikor Louis felé nyújtottam a kezem, ő magához vont és teljes természetességgel ölelt magához. Éreztem a testét és mikor felnéztem a szemébe, már tudtam mit akarok. Lerajzolni őt. Már rég elengedett és ismét a helyemen ültem, miközben még mindig azon gondolkodtam, hogy a papír visszatudná-e adni szemének eleven csillogását.

- Te hány éves is vagy? – kérdezte Louis kertelés nélkül Cappytől. Azonnal éreztem, hogy rossz témát vett elő, Cappy nem szereti az utóbbi időben, ha a korát kérdezik. Elég sötéten nézett rá.

- 24 leszek a télen – válaszolta neki – Miért?

- Csak felmérem, hogy Harry esete vagy az enyém vagy-e.

Harry erre felháborodva nézett a barátjára.

- Lou! Nem! Felejtsd el azonnal!

A fiúk nevettek, én pedig érdeklődve figyeltem az eseményeket.

- Nyugi Harry, Cappy már választott, amikor felhívott téged.

- Én nem választottam senkit! – szólt közbe Cappy. Louis legyintett és hozzám fordult. A továbbiakban nem szólt hozzá Cappy, Harry és a többiek beszélgetéséhez. Most rám figyelt.

- Szóval te rajzoltad le Danielle-t?

- Igen – bólintottam rá.

- Másokat is szoktál csak úgy lerajzolni?

- Igen, ha valami megfog bennük. Danielle-ben a mosolya volt ez.

- Engem is le tudnál rajzolni? – kérdezte kihívó mosollyal az arcán.

- Egyszer megbeszélhetjük, hogy lerajzollak – válaszoltam neki, és igyekeztem elrejteni a lelkesedésem.

- Jó – nyugtázta magában a srác – És te hány éves vagy?

- 18 – mosolyodtam el. Sokat beszélgettem Louval. Kiderült, hogy egyszerre őrült és összetett személyiség. Közben a szemem sarkából Cappyt és Harryt figyeltem. Egész jól elvoltak, ki kell kérdeznem tőle, hogy mi ez az egész. Mikor úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk, Cappy elutasította Harry túl lelkes búcsúzását, de Louis engem megint magához szorított. Jól esett a közvetlensége.

- Szia kislány – mosolygott rám szélesen.

- Szia – köszöntem el tőle és a többiektől is. Cappyvel elindultunk haza.

- Szóval te és Harry? – kérdeztem tőle.

- Hagyjál már! Hat évvel idősebb vagyok nála…

- De ha nem lennél, akkor tetszene?

- Láttad te a szemeit? Nahát, hogy akkor tetszene!