2. fejezet - Kaptok egy esélyt

 Itt az újabb fejezet! Kellemes olvasást! :) Lara és Pinkie

2. fejezet – „Kaptok egy esélyt”

"... egyszerre ugrott mind a négyünk nyakába"

Louis szemszöge

         - Hm, Lara – mosolyogtam utána. A szememmel követtem még őt, s láttam leülni három lányhoz. És kettő volt belőle. Kettő egyforma lány, vagyis nem… más a ruhájuk. De nem volt időm tovább nézni őt, koncentrálnom kellett. Ám ez nem sikerült, ilyenkor az embernek minden más sokkal fontosabb. Így én a húgaimra fordítottam a figyelmet. Miközben velük játszottam, nekimentem valakinek.

         - Bocsi, véletlen volt – fordultam a fiatal srác felé. Majd ahogy néztem rá, nem bírtam megállni a kérdésemet. – Hallod, van valami közöd Mick Jaggerhez?

A srác szeme elkerekedett, nem tudta eldönteni, hogy komolyan gondolom-e a kérdést. Majd elvigyorodott és válaszolt:

         - Igen, az eltitkolt fia vagyok – felelte, mire elkezdtem nevetni. A húgaim szerint ilyenkor hasonlítok egy szenvedő visító állatra.

         - Akkor hívhatlak ifjabb Micknek? – kérdeztem tőle.

         - A Harryt jobban szeretem. – nyújtott kezet nekem.

Kinyújtottam én is a kezemet, és inkább lepacsiztam vele. – Én Louis vagyok.

Az ismerkedés után az egész várakozást végigröhögtük. Néha a lány felé pillantottam, és ha elkaptam a tekintetét, rámosolyogtam.

Ahogy fogyott a tömeg, én annál idegesebb lettem.

         - Louis Tomlinson jön, 155204 – hallottam a nő kiabálását.

Beléptem és kíváncsian néztek rám.

         - Hello! Louis Tomlinson vagyok – szólaltam meg.

         - Szia Louis! Kezdheted – szólt Cheryl.

És én elkezdtem:

Hey there Delilah
Don't you worry about the distance
I'm right there if you get lonely
Give this song another listen
Close your eyes
Listen to my voice, it's my disguise
I'm by your sideOh it's what you do to me
Oh it's what you do to me

A következő perceket nem fogtam fel. Továbbjutottam. Azt hiszem visszafogom nézni. A húgaim kitörő örömmel fogadtak, és a nyakamba ugrottak.

×

Az elkövetkező pár napban ideges voltam. Nemsokára mehettem vissza a következő válogatásra. A telefonomat kerestem, miközben lefékeztem az autót a piros lámpánál.

       - Harry, elindultál már? – szóltam bele a telefonba.

       - Még nem – felelte a srác. S szinte egyszerre kiabáltunk vele.

       - Akkor menjünk együtt!

       - Bejössz értem? – kérdezte Harry.

      - Igen, persze, ha vállalod a kockázatot és bemersz ülni mellém.

      - Vállalom, hero vagyok.

      - Oké, akkor fél óra múlva találkozunk – mondtam neki, és leraktuk a telefont.

Általában vezetés közben énekelek. Hangosan. Ez kívülről furán nézhet ki. A piros lámpánál gyakran nagyon megnéztek. De hátha ez így jó.

Fél óra múlva Harry is csatlakozott az autóséneklésemhez. Sőt, ő még dobolt is. Így ketten üvöltöttük az I was made for loving you-t.

×

Most volt a 150-es válogatás. Kemény 148 embert kellett megvárnom, mert Harry miatt utolsók lettünk. Mert ő még szárította a haját, és beállította. Bár így őszintén szólva ugyanolyan volt, mint előtte.

      - Mit csinálunk mi addig? – tettem fel a kérdést.

      - Szórakoztatjuk azt az aranyos kis ikerpárt – mutatott a hátam mögé Harry. Én vigyorogva fordultam hátra. Tényleg ott voltak, és megint egyformák.

      - Látod, mondtam én, hogy még találkozunk – vigyorogtam rá.

      - Igen, igazad volt – helyeselt Lara.

      - Na és mit énekeltek? – kérdeztem tőlük.

      - Walk in a sunshine –t.

      - És nem sárgába öltöztetek hozzá? – kérdezte Harry.

      - Miért kellene sárgába lennünk? – nézett Harry-re az a Lara, aki nem Lara volt.

      - Hát mert napsugár, sárga az úgy összetartozik, nem?

      - Énekelni jöttünk, nem divatbemutatóra – mondta a lány gonoszan. Harry bosszúsan nézett rá, és látszott rajta, hogy megbánja az ötletet, hogy jöjjünk ide a lányokhoz. Csak hogy még jobb legyen a helyzet, megérkeztek Laráék csapattársai, és én igencsak meglepődtem. Tori Smith és a húga állt meg mellettünk, akinek a neve nem jutott eszembe. Sejtéseim voltak, de régen is csak úgy jegyeztem meg, hogy valami köze van a kajához.

      - Oliva bogyó! – kiáltottam fel, mire mindannyian kérdőn néztek. Olivia azonban mérgesen tekintett rám.

      - Most mi van? – fakadtam ki. – Csak így tudtam megjegyezni a nevét!

      - Már értem miért szakítottál vele – nézett nővérére Olivia. Ez gonosz volt.

      - Szerintem vicces – mondtam nekik. Mire Tori fejét rázta.

      - Szerinted igen, de senki más szerint nem. – Azt hiszem nem túlzottan kedvelnek!

      - Szerintem az – szólt Lara, és rám mosolygott. Én meg visszavigyorogtam rá. Ha a többiek nem is, Lara kedvel. És nekem ez pont elég. Olivia Harryt nézte, majd megkérdezte:

       -  A kis bongyorit hogy hívják?

Harry a lehető legcsúnyábban tekintett rá, és mérgesen fújtatott.

       - Harry vagyok. – de tovább nem hallgattam a beszélgetésüket, mer már Larának magyaráztam egy olívabogyós viccet.

Az idő gyorsan repült Lara mellett ülve, pedig már a viccek helyett „csak” beszélgettünk.

       - Tudod, ez azért fura. Egy városban nőttünk fel, és az egyik barátnőm nővérével jártál – aki a másik barátnőm – és még sose találkoztunk.

       - Látod, a sors keze, hogy nekünk itt kellett találkozni.

      - A sors keze az is, hogy a többek nem bírnak? – kérdezte tőlem.

       - Hát most akkor nem is tudnánk kettesben beszélgetni mosolyogtam rá.

       - Igaz, de így akkor is szétszedik szegény barátodat – mutatott a vörös fejű Harryre és a szintén vörös előtte álló lányra.

        - Nem baj, szerintem élvezi – mondtam vigyorogva.

        - Lehet, de én ismerem a nővérem. Még két percet adok Harrynek és utána visítva fog idejönni.

S nagyjából két perc múlva tényleg jött a síkideg srác.

        - Ez a lány kiborít! – ült le mellém Harry.

         - Örülj neki, hogy te nem vagy az ikertesója.

Nem folytathattuk Elisa kibeszélést, mert szólították a lányokat: - 135462!

A lányok összenéztek, és felálltak. Megöleltem Larát és a fülébe suttogtam: - Ügyesen kislány! Tudod, hogy a legjobb 12-ben még találkoznunk kell!

Lara rám mosolygott, majd a kicsit sem mosolygós tesóját kézen fogva bement. A lányokat nem láttam többször, és hamarosan Harrynek is kellett mennie.

Harry szemszöge

Mosolyogva indultam be. Már sikerült lenyugodnom az Elisa-val történt beszélgetés óta, s az éneklésre koncentráltam. A négy zsűri ott ült és nézett. Majd figyelmesen meghallgattak. Nicole szólalt meg először.

- Igen – jelentette ki mosolyogva. Az én szám is kezdett felfele görbülni. Majd még két igen hangzott el, majd Simon szólalt meg.

- Harry, az előző éneklésed jobb volt, de kapsz egy esélyt. Igen.

Ugrálva robogtam át egy másik terembe, ahol megtorpanva kezdtem kutatni Louis vagy a lányok után. Louis-t meg is találtam, de a lányok nem voltak sehol.

- Szerinted most mi lesz? – kérdeztem tőle.

- Hát, várunk. Aztán majd kiderül, hogy mi jutottunk –e tovább vagy a lányok. Bár nélkülük unalmas lesz.

- Én kibírnám nélkülük – morogtam.

- Én is csak Larát hiányolnám – vigyorgott, és folytatta volna, de bejött a négy mentor. Felálltunk, ők pedig beszélni kezdtek.

- Nos – kezdte Nicole -, sajnos számotokra a verseny véget ért – jelentette ki. Louis-al egyetemben sűrűn pislogtam a döbbenettől.

Ám ekkor valaki neveket kezdett sorolni. Felfigyeltem a sajátomra és Louis-éra is. Elindultunk az asszisztens után, aki visszavezetett minket a terembe. Rajtunk kívül még három srác volt ott.

- Ti tudjátok, mi van? – kérdezte tőlük Loui, mikor melléjük értünk.

- Nem, csak szólítottak – felelt az alacsony szőke srác.

A mentorok is megjelentek és most is Nicole szólalt meg.

- Az előbb azt mondtuk, hogy egyénileg kiestetek, de úgy gondoltuk, hogy ti öten kaptok egy esélyt együtt, csapatként.

Ledöbbentem. Kik ezek? Senkit nem ismerek, csak Louist! De legalább bejutottunk! Körülbelül Louis arcán is ez tükröződött.

Miután túljutottunk az első sokkon, a fiúk felé fordultunk. Majd Louis oldotta a hangulatot, és egyszerre ugrott mind a négyünk nyakába.

- Amúgy Harry Styles vagyok – mutatkoztam be. S megtudtam, hogy az alacsony szőke srác Niall Horan, a magas barna hajú Liam Payne, és a sötét hajú pedig Zayn Malik.

- Úgy tűnik egy csapatba kerültünk – jegyezte meg Louis.

- Ez elég nyilvánvaló – vigyorgott rá Niall.

Majd mind az öten elindultunk a következő helyiségbe, ahol a többi továbbjutó volt. Amikor beléptünk, mindannyian gratuláltak. Louis hirtelen felvisított. Meglátta ő is azt, amit én sajnálattal tapasztaltam. A lányok is továbbjutottak!