7. fejezet - Köszönöm, hogy meghallgattál

Sziasztok! Meghoztuk a következő fejezetet! :) 

7. fejezet – Köszönöm, hogy meghallgattál

 Elisa szemszöge

Harryvel és Liammel a nyomomba találtam meg Louist. Ott volt Eleanor is és nagyon nem tetszett a mosolya.

- El kéne kezdeni beköltözni a szállodába. Amúgy hol van Lara? – néztem körbe.

- Elment – nézett rám tanácstalanul Louis.

- Hova? És miért?

- Elég nyűgös volt, az apukátok halálának évfordulója miatt és ezt Eleanortól tudtam meg, és rákérdeztem Laránál, ő meg kiborult. Teljesen úgy viselkedett, mint te. Aztán elrohant, fogalmam sincs hol lehet.

Egy pillanatig töprengtem, majd újra Louishoz fordultam.

- És te még itt vagy?

Erre nem tudott válaszolni, végül Harry lépett mellém.

- Pakoljunk ki, közben megpróbáljuk elérni Larát, jó?

Így bementünk a szállodába és folyamatosan a húgomat hívogatva rövid és nem túl érzékeny búcsút vettem Franciscotól. Lara, mint ahogy vártam, nem vette fel a mobilját. Igazából nem is azért féltettem, hogy eltéved vagy ilyesmi (bár nála ez is előfordulhat), hanem hogy egyedül van. Pont ma. Tudom, hogy még mindig magát hibáztatja, még ha nem is beszél róla. Harryvel kint ültünk a nappaliban, mikor Lou mellénk ült.

- Neked se veszi fel? – tudakolta szomorúan. Megráztam a fejem.

- Mi történt apukátokkal, amiért Lara ennyire kiborult?

- Meghalt Louis – néztem rá furán.

- Igen, de elmondhatná valaki, hogy hogyan!

- Larát hozta haza. Ott aludt Eleanornál, de éjszaka összevesztek valami hülyeségen. Lara telefonált apunak, ő meg persze azonnal ment érte. Visszafelé egy kamion átment a piroson, apa oldaláról ütközött beléjük. Esélye se volt. Lara ott volt mellette, ő csak agyrázkódást szenvedett, de gyakorlatilag végignézte, ahogy apa meghalt. Nem tehetett semmit, de ő magát hibáztatta. Ennek már négye éve, de nem tudta túltenni magát rajta. Nem is tud róla beszélni, velem se beszélt még róla.

- Most mér értem – nézett maga elé Louis. –Emlékszem is, benne volt az újságokban a baleset. Ha ezt tudom, nem így beszéltem volna vele.

- Egyébként se kellett volna úgy beszélned vele! – néztem rá mérgesen.

×

Lara szemszöge

Nem érdekelt hova megyek, vagy hogy ki lát. Mérges voltam Louisra és utáltam az egész világot. Nem láttam semmit a könnyeimtől, találomra kerülgettem az embereket Liverpool belvárosában. Csak egyedül akartam lenni és sírni. A következő pillanatban azonban nekimentem valaminek, vagyis valakinek, ugyanis azonnal két kar fogott közre, megóvva az eséstől. Megtöröltem a szemem és felnéztem a megmentőmre. Zöld szemei kérdőn néztek rám.

- Bocsánat – engedtem el a karját, mikor rájöttem, hogy még mindig kapaszkodok belé.

- Nem történt semmi – mosolyodott el kedvesen – Mi a baj?

- Miért lenne baj? – kérdeztem vissza az újra feltörő könnyekkel küszködve.

- Elég rád nézni. De egy ilyen gyönyörű lánynak nem lenen szabad sírnia – Rekedten felnevettem.

- Gyere – kézen fogott és elkezdett maga után húzni. Normális esetben zavart volna, hogy egy vadidegen srác visz valahova, de én sem tudom miért, hagytam. Pár perccel később egy kávézóban ültünk egymással szemben.

- Most pedig kapsz egy cappuccinot és elmeséled, hogy mi történt veled – mosolygott rám.

- Nem is ismerlek, még a nevedet se tudom.

- Bocsáss meg – felém nyújtotta a kezét az asztal fölött – Grant Gustin.

- Lara Keller – szorítottam meg puha tenyerét.

- Most már ismersz, hallgatlak – mosolyodott el újból. Fogalmam sincs mi ütött belém, de mesélni kezdtem. Elmondtam mindent az X-factorról, Louisról és apáról. Furcsa volt, hogy évek óta nem beszéltem erről senkivel, még Elisával sem, most pedig egy idegennek mondom el az egész életem. Ő közben csendben figyelt, bólogatott néha, csak pár közbeszólást tett, egyébként hagyott beszélni. Nekem pedig pont ez kellett, hogy meghallgassanak.

- Köszönöm, hogy meghallgattál – mosolyogtam végül rá – De itt ülünk nem is tudom mióta és semmit nem tudok rólad.

- Én egy épp szabadságát töltő színész vagyok.

- Tudtam! – kiáltottam fel hirtelen – Te vagy a gonosz egyenruhás a Glee-ből.

- Igen, lehet így is mondani – mosolyodott el.

- Egyébként nagyon szeretem a karaktered.

- Ez igazán megnyugtató – mosolygott ismét. Hogy tud ennyit mosolyogni?

- Meddig lesztek itt?

- Két-három nap. Holnap este lesz a koncertünk. Eljössz?

- Azt hiszem erről már lekéstem.

- Megbeszélem valakivel, és lerakok neked egy jegyet a főkapunál. Úgy jó lesz?

- Remek! Amúgy téged nem hiányolnak már?

- Ööö…, de lehet – eltűnésem óta először vettem elő a telefonom. – Hoppá! Húsz hívás Elisától és még legalább ugyanennyi Louistól.

- Gyere, elkísérlek a hotelig.

Már az utcán sétáltunk, mikor Grant újra megszólalt.

- És most mit fogsz csinálni?

- Fogalmam sincs. Szeretem Louist, tényleg. De most valószínűleg nagyon megbántottam.

- Ha igazán szeretitek egymást, megoldjátok.

- Köszönöm – néztem fel rá már a szálloda előtt.

- Nagyon szívesen bármikor – mosolygott vissza rám. – Tényleg. Tessék – mondta, miközben a kezembe nyomta a telefonszámát.

- Hívj fel, ha szükséged van valamire. Hallgatóság ilyesmi.

Nem köszöntem meg ismét, csak megöleltem. Jól esett az ölelése, de nem úgy mint Louisé. Ez az ölelés olyan volt, mint amikor két testvér öleli meg egymást.

- Na menj fel és békülj ki Louisval. Holnap találkozunk a koncerten!

- Rendben, szia! – köszöntem el tőle mosolyogva. Jókedvűen mentem fel a lakosztályunkhoz. Ahol meglepődve tapasztaltam, hogy Louis épp a bőröndjeimet pakolta ki az egyik szobából a nappali közepére.

- Mit csinálsz? – kérdeztem döbbenten.

- Mivel eltűntél úgy három órára, majd mint láttam elég könnyen túlléptél az elmúlt két éven, úgy gondolom fölösleges egy szobában aludnunk.

Szóval látta a lenti ölelést. Ennyire se bízik bennem. Akkor legyen így. Mérges lettem rá, pedig fél perce még bocsánatot akartam kérni tőle.

- Jó. Megyek Elisához.

- Helyes. Menj csak.

Bőröndöm után nyúltam és elindultam megkeresni Elisát. Nem hiszem el, hogy tényleg ezt csináljuk Louival. Tegnap még minden tökéletes volt, ma meg…

Elisához szinte betörtem, ahogy beléptem az ajtón. Ő döbbenten nézett rám:

- Tényleg kezdesz rám hajazni.

- Nem akarok olyan lenni, mint te!

- Akkor nyugodj meg, és mondd meg, hogy minek a bőröndöd.

- Louis kirakott a szobából. Egyszerűen kipakolta a cuccaim.

- Tényleg? De az előbb még utánad akarta menni. Nem jól kommunikáltok.

Morcosan néztem rá. Ezt pont ő mondja?

- Amikor a buszról lejöttem találkoztam egy fiúval. Grantnek hívják, elmentünk egy kávézóba, és … fura de elmondtam neki mindent. Apáról is. Aztán visszakísért és itt a hotel előtt megölelt. Louis ezt valószínűleg látta és mire felértem már ki is pakolt.

- Egyre jobban hasonlítotok ránk Harryvel.

- Ez nem túl megnyugtató – morogtam.

- Ugyan már, nálatok annyira nem rossz a helyzet. Ezt a koncertet már kibírod itt, addig Louis lenyugszik, és utána meg majd megbeszélitek. És minden rendben lesz.

- Gondolod? – néztem rá szomorúan.

- Persze, ti képesek vagytok megbeszélni, és nem elrontani. Csak várj egy picit, amíg lenyugodtok. Addig tartunk egy csajos estét.

- Úgyis régen volt ilyen – vidultam fel kissé.

- Na, szerezzünk popcorn-t, tegyünk be egy filmet és beszélgessünk! – lelkesedett be Elisa.

 Nem sokkal később már a nagy franciaágy közepén ültünk, a háttérben a Feketék Fehéren ment.

- Tudod, azért fura, hogy tavaly még csöndben néztük végig, most meg nem hallok semmti a filmből – nézett rám Elisa.

- Mert nem tudod kívülről az egészet, mi? – kérdeztem vissza.

Elisa végül tényleg nem hallott semmit a filmből, ugyanis ma már másodszor, neki is elmeséltem érzéseimet apával kapcsolatban.

- Még mindig úgy érzem, hogy én tehetek róla. Ha nem lettem volna hisztis és akaratos, nem jön értem és nem történik semmi.

- Te is tudod, hogy bármelyikünk hívhatta volna. Mindegy lett volna neki, hogy Will vagy én hívom.

- De akkor is nem ti, hanem én hívtam. Az én hibám az egész!

- Igen, te ültél mellette, de tudom, hogy ő nem hibáztatna téged. Szeretett és most is szeret minket. Téged is. Tudom. – de mikor ezeket mondta már mindketten sírtunk, de ez most nem is volt baj – Engedd el, az élet megy tovább, és mi itt vagyunk egymásnak.

Megöleltük egymást. Ilyet régen tettünk, talán túlságosan is régen. Végül egymás mellett feküdtünk az ágyban, még kicsit szipogva fogtuk egymás kezét.
- Emlékszel, mikor kicsik voltunk, és közös szobánk volt mindig átmásztál az én ágyamba ha féltél, vagy rosszat álmodtál.
- Persze, hogy emlékszem – mosolyodtam el – Olyankor mindig megfogtad a kezemet, és azt mondtad, hogy megvédesz az összes gonosz rémtől. Utána mindig el tudtam aludni, mert tudtam, hogy vigyázol rám.
- Most is vigyázok rád.
- Köszönöm – mosolyogtam rá megint. Ő is mosolygott és ez nagyon jól esett. Jó volt együtt lenni vele, egy pillanatra még arról is elfeledkeztem, hogy miért is vagyok itt és nem Louival.

x

A próba egészen jól sikerült, csak a köztem és Loui közötti feszültség okozott problémát. Láttam a többieken, hogy nem értik a helyzetet, de nem akartak beleszólni.

A koncert kezdete előtt ígéretem szerint félretetettem egy VIP-jegyet Grantnek. Ez azt jelentette, hogy a fellépés után hátra fog jönni. Ahol nagy eséllyel találkozni fog Louival. Talán nem jó ötlet ez. Sőt, szinte biztos, hogy nem az! Már megint hülyeséget csinálok! Miért nincs ilyenkor itt valaki, hogy szóljon, nem lesz ez így jó? Hol van Elisa?

Körbenéztem az öltözőben, de nővérem nincs sehol. Harry is eltűnt és Niallt se látom. Ő valószínűleg eszik, de a másik kettő hollétéről fogalmam sincs. Nem gondolkoztam tovább, mert készülődni kellett. Előkerült mindenki, és elkezdődött a koncert. A színpadon minden rendben volt. Volt már gyakorlatunk mindannyiunknak, még nekem is, ahhoz, hogy hogyan rejtsük el a gondokat a rajongók elől. A közönség soraiból valószínűleg senki sem vette észre, hogy valami nincs rendben köztem és Loui között. Nem láttam Grantot, de reméltem, hogy élvezte a show-t. Izgatottan vártam az öltözőben, hogy hátra jön-e hozzám, de nem jött. Csak egy SMS-t kaptam.

„Fantasztikus voltál! Remélem sikerült rendezni a dolgokat Louisval! ;) Köszönöm a jegyet, remélem találkozunk még és tényleg hívsz ha szükséges! G.G.”

Mosolyogva válaszoltam az üzenetre, de ez a jókedv azonnal eltűnt, mikor megláttam Loui komor arcát. Nem tudom mit gondolhatott. Szörnyű volt ez a bizonytalanság, mert tegnap óta szinte nem is beszéltünk és semmi biztosban nem állapodtunk meg. Nem akarom, hogy vége legyen, de lehet, hogy már túl késő sajnálkozni? Vajon végleg elrontottam mindent? Ilyen nem túlságosan pozitív gondolatokkal tértem vissza a hotelba, ahol nem csatlakoztam a jókedvű társasághoz. Inkább elvonultam Elisával közös szobámba, és gyorsan lefeküdtem. Csak félálomban érzékeltem, hogy Elisa jóval utánam érkezett meg, és mosolyogva, csendben igyekezett bemászni mellém az ágyba.

6. fejezet - Semmi közöd hozzá!

6. fejezet – Semmi közöd hozzá!

Harry szemszöge

- Az, hogy gyakorlatilag szerettük egymást, de nem voltunk együtt úgy, az nem jelent semmit – magyaráztam lelkesen.

- Hogy mi?

- Na jó, ez fura volt.

- Most nem értelek Harry – mondta Elisa.

- Mindegy. Mit tegyünk? – néztem rá.

- Hát felöltözünk?

- Ne már, Elisa, így sokkal jobb vagy – húztam oda magamhoz.

- De így nem mehetünk vissza!

- Akkor ne menjünk vissza – vigyorogtam rá, és adtam neki egy puszit.

- A sofőr azt mondta, hogy ha nem érünk vissza, itt hagynak minket – nézett rám komolyan Elisa.

- Menjünk! – pattantam fel azonnal.

Kézenfogva settenkedtünk vissza a buszra, ahol a sofőr vigyorogva fogadott minket. Elisa visszament az ágyába, én pedig a motelba tértem vissza fizetni. Amint elfordultam a recepciós nőtől, szembe találtam magam a selyemfiúval.

- Öhm… Helló!

Rámnézett, és egyből a tárgyra tért.

- Tudom, de legalábbis sejtem, hogy mi történt közted és Elisa között este.

Nagyot nyeltem. Nekem végem van.

- A lényeg, hogy nem érdekel. Nem fogok szakítani Elisával.

- De hát… lefeküdtem vele.

- Azt csinálsz vele, amit akarsz, amíg a média úgy tudja, hogy az én barátnőm. Néhányszor lefotóztatom magam vele, fontos eseményeken én kísérem és kész.

Döbbenten meredtem rá. Ez nem lehet igaz. Ez a…

- Hogy mi? De hát ezt miért? – Ez a srác nem normális. Pedig annak tűnt.

- Vagy szeretnéd, hogy holnap reggel címlapon legyen, hogy Harry Styles nem bír a vérével, és lefekszik olyan lánnyal, akinek van barátja?

- Nem, de…

- Akkor megegyeztünk - vágott közbe a selyemfiú. – Ja, és Elisának ne említsd ezt a beszélgetést. – És ott hagyott! Egyszerűen lelépett. Tehetetlen dühömben csak a számat nyitogattam, de nem jött ki rajta hang. Ez nem normális. Ezt nemcsinálhatja! Muszáj beszélnem valakivel! És Elisa… Nem tudom mit csináljak. Liam! Ő kell!

A motelből visszafelé találkoztam is vele.

- Liam! Segíts! – néztem ré.

- Elisa? – kérdezte egyből.

- Nem. Igen. Vagyis félig.

Bólintott.

- Menjünk vissza. – Szóval visszamentünk a buszra és az ő hálófülkéjükbe zárkózva elkezdtem mesélni neki a problémámat.

- Azt hiszem tegnap túl jól elvoltunk. Főleg Elisával. Lefeküdtünk – mondtam neki, ő pedig csendben figyelt. Az Elisás mondatomnak felhúzta a szemöldökét, és elmosolyodott.

- Sejtettem, hogy ez meg fog történni, bár arra nem számítottam, hogy ilyen hamar.

- Szeretem. És ő is engem. De Francisco tudja! Érted? Tudja!

- De azt mondta, hogy nem zavarja, nem?

- De nem szakít Elisával!

- Így már bonyolultabb – jelentette ki Liam. Nahát…

- Nem mondod? De inkább azt mondd, hogy mit csináljak.

- Beszéljünk Elisával – annyira egyszerűen jelentette ki. Mintha tök normális dolog lenne.

- De Francisco azt mondta, hogy ne szóljak neki.

- Akkor is meg kell beszélnetek, nem?

- De igen. De nem szeretnél benne segíteni? Beszélhetnénk hárman!

Liam elgondolkozva bólintott.

- Gyáva vagy, de hívjuk át Elisát.

Elég könnyen megtaláltuk. Az ágyában feküdt vigyorogva. Liammel együtt szedtük ki onnan. Ő egész csendben figyelte, ahogy át csempésztük.

- Elisa meg kell beszélnünk az éjszaka történeteket – néztem rá komolyan, ő pedig értetlenül nézett Liamre.

- Tudok mindent – közölte a barátom. Erre Elisa halálosan csúnyán nézett ránk. Tehát nem felejtette el a gonosz nézését.

- Én mondtam, hogy mit szeretnék – mondta csendesen Elisa.

- Azt, hogy ne mondjuk el? – kérdeztem rá. Tehát nem változott a véleménye.

- Igen.

- Mit szólsz, ha egy ideig együttleszel még a selyemfiúval? – vetette fel Liam. Tud valamit ez a srác.

- Miért?

- Hát, ha együtt vagy vele, akkor biztosan senkinek se jut eszébe, hogy te és Harry… - magyarázta tovább Liam.

- Ma úgyis elmegy a srác, nem? – kérdeztem.

- De most titkos kapcsolatot folytassak?

- Ezt akartad, nem?! – kérdeztem kissé idegesen.

- Hát… én igazából nem tudom. Ez… - nézett rám nagy szemekkel – téged zavarna?

Muszáj belemennem. Hülye helyzet lesz, de így időt nyerhetek. A turné végéig kibírjuk, addig pedig megoldom a dolgot a selyemfiúval.

- Hát… csak akkor nem, ha túl közeli kapcsolatotok nem  lesz – feleltem végül. Elisa gyorsan bólintott.

- Jó, megoldom.

×

Louis szemszöge

Reggel mikor felkeltem, felmásztam Larához. Bár nehezen ment, hogy ő még aludt, én pedig nem akartam felkelteni. A másik probléma az volt, hogy ezt nem két emberre tervezték.

- Te mit csinálsz, Louis? – kérdezte Lara, miután sikeresen felkeltettem.

- Unatkoztam. Gondoltam keresek magamnak programot – fejtettem ki neki.

- És miért nem Harryt kerested meg?

- Mert most nem örülsz, hogy itt vagyok? – kérdeztem, de nem vártam meg, míg válaszol. – Mert nincs az ágyában.

- Akkor hol van?

- Fogalmam sincsen – fészkelődtem Lara mellett kényelmesen.

- Nincs kedvem felkelni – sóhajtott hatalmasat. Ma még nem is láttam mosolyt az arcán.

- Úgyis utazunk. Nézzünk filmet.

- Jó – motyogta, majd máris lemászott az ágyból, hogy a DVD-k között válogasson.

- Az előbb még nem akartál felkelni.

- Tudom, de én akarok választani, mielőtt valami vígjátékot, vagy bármi egyebet választasz.

- Mert mi bajod a vígjátékokkal? – néztem rá érdeklődően. Itt valami nincs rendben.

- Semmi-semmi. De választhatsz, mit nézzünk – mutatott fel két DVD-t, mire találomra ráböktem az egyikre.

Végülis szerintem valami filmdrámát néztünk, egymás után hármat. Az utolsó filmnél Lara elaludt, így hagytam, hadd aludjon. Betakartam a takarójával, és csendben lemásztam. Elindultam a buszban, de sehol nem volt senki. Hogy lehet, hogy ennyi ember közül senki sincs a szűk folyosón? Végül a közös helységben találtam egy embert.

- Szia! – köszöntem neki, majd leültem mellé. Bár azért nagyobb helyet hagyva köztünk.

- Szia Louis! – mosolygott Eleanor. – Nyúzottnak tűnsz, vagy olyan nem is tudom milyennek.

- Most vagyok túl három nagyon érdekes filmen. Végülis jók voltak, csak olyan depresszív hangulatot árasztottak. És semmi poén vagy bármi nem volt benne.

- Larával nézted? – érdeklődött, miközben teljes testével felém fordult a kanapén.

- Ki mással? Senkit nem találok a buszon. Nem tudod hol vannak?

- Nem igazán. Szerintem elmentek mindannyian, miután megint megálltunk pihenni.

- Akkor te hogyhogy itt maradtál? – kérdeztem tőle, mire felhúzza a szemöldökét.

- Az én barátnőm Lara, és mivel ég és föld a két lány, nem jövök ki Elisával. Így nem akartam velük menni. És amúgy is szerettem volna Larával beszélgetni.

- Most alszik. És elég fura hangulatában van.

- Azt sejtettem, hogy fura lesz. Olyan visszahúzodó, ugye? Nem mosolyog, meg semmi? – kérdezgetett Eleanor. Vajon tud valamit, amit én nem? Most fordítottam én is nagyobb érdeklődést arra, amit mond.

- Pontosan. Csak úgy volt. Majdnem olyan, mint Elisa a sima alaphangulatában.

- Szavaidból az jön le, hogy akkor nem is sejted, hogy mi az oka ennek, ugye? – És továbbra is csak kérdéseket tett fel. Amikre elkeserítő válaszaim voltak. Nem mond el valamit Lara?

- Fogalmam sincsen. Szerinted valami rosszat csináltam? Említette neked tegnap, amikor voltatok teázni? – A beszélgetés folytán egyre kétségbeesettebb lettem. Valamit csak elrontottam.

- Nem rólad van szó Lou.

- Akkor mégis miről? Ne idegelj már Eleanor! – fakadtam ki végül. Megakartam tudni, hogy miért viselkedik így.

- Igazából ha ő nem mondta el ennyi idő után, nem hiszem, hogy pont tőlem kéne megtudnod – mondta végül.

- Mit? Mit nem mondott el? És te tudod? – Teljesen összezavarodtam. Mit nem tudhatok Laráról két éve?

- Tudom, ott voltam akkor.

- Na várj, tehát akkor régebben történt?

- Hát annyira nem régen – felelte, miközben a hajával játszott. Nem ám, hogy normális választ adjon.

- Ismertem én már akkor?

- Akkor még nem – Elég hülyén érzem magam. Tulajdonképpen nyomozok a barátnőm után.

- És Elisa is tudja? Bár ez elég valószínű, hiszen hát testvérek.

- Persze, hogy tudja. Neki is… hmm hát ugyanolyan rossz, mint Larának.

- Tehát akkor történt pár évvel korábban valami olyasmi, ami miatt ma rossz kedve van Larának? – összegeztem az eddig hallottakat. Eleanor pár percig csak csöndben ült.

- Az apukájuk meghalt, Louis.

Döbbentem néztem rá.  Az nem lehet. Lara biztosan mondta volna! Vagy nem? Visszagondolva sosem beszélt az apukájáról. Az anyukájukat ismerem, nagy rendes, kedves nő. De az apukájuk, valahogy sosem esett szóba. Lehetséges, hogy…? Miért nem mondta el?
- Mikor történt? – kérdeztem komoran.
- Ma négy éve.
- Miért nem mondta el? – kérdeztem meg hangosan, talán magamtól, talán Eleonortól.
- Hogyan…? – nem fejeztem be a kérdést.
- Azt, már tényleg nem tőlem kell megtud… - félbeszakította a mondatot és értetlenül néztem hátra, az ok miatt. Aki történetesen Lara volt. Nem volt túl jól, ez látszott rajta.
- Mit kell megtudnod? – kérdezte fáradt hangon. Talán most gonosz leszek, de muszáj megkérdeznem tőle.
- Miért nem mondtad el, hogy mi történt apukáddal?
Lara vonásai azonnal megváltoztak. Talán sosem láttam még ilyennek, pedig sok arcát megismertem már az elmúlt két év alatt. Úgy tűnik nem az összeset.
- Semmi közöd hozzá – felelte váratlanul. Meglepett ez a tőle szokatlan stílus.
- A barátod vagyok, szeretlek, kéne, hogy közöm legyen hozzá – néztem a szemébe.
- Nem volt szükséges, hogy elmondjam! És különben sem kérdezted soha! Nem is érdekelt!
- Szóval, én vagyok a hibás?
- Igen, ha érdekelt volna, talán elmondtam volna!
- Akkor mondd el most! – vágtam rá dühösen, mire Lara nem válaszolt. Szemeibe könnyek gyűltek, és hátat fordítva elfutott. Egyenesen le a buszról, szerencsére már megálltunk a szálloda előtt. Idegesen néztem Eleonorra. Most menjek Lara után, vagy azzal csak rontanék a dolgon?

5. fejezet - Valakivel beszélned kéne

Halihó! Itt a következő fejezet! :)

5. fejezet – Valakivel beszélned kéne

Lara szemszöge

A szobában tapintható volt a feszültség. Harry Elisát nézte meredten. Elisa pedig az ő szemébe fúrta tekintetét.

Végül Francisco törte meg a csendet.

- Igen, a barátja vagyok.

Lélegzetvisszafojtva vártuk Harry reakcióját. Egy pillanatig gondolkozott, majd kicsit talán erőltetetten elmosolyodott.

- Akkor sok sikert hozzá, szükséged lesz rá.

Szerencsére mögöttünk belépett Eleanor és Tori. Úgy döntöttem, hogy a továbbiakban inkább kimaradok a nővérem szerelmi életéből.

- Eleanor! Körülnézünk a városban? – de mielőtt a barátnőm válaszolhatott volna, Lou kinyitotta a száját.

- Nem, Loui, ez most lányos program. Vásárlás, teázás, kibeszéljük a többieket, tudod.

- Na jó – mosolyodott el édesen. – Akkor addig Harryt boldogítom.

Az említett felnyögött mögötte, én pedig lábujjhegyre állva rövid csókot nyomtam Loui szájára.

- Menjünk – léptem hátra, és Eleanorral elindultunk. Pár perccel később – már napszemüveg mögé bújva sétáltam a kora nyári napsütésben.

- Amúgy pontosan mi is történt Kevinnel? – kérdeztem rá, ami már rég foglalkoztatott.

- Volt egy buli. Ő nála voltunk, és ott történtek dolgok – kezdte magyarázni.

- De ő az a Kevin? A szőke, aki az osztálytársunk volt?

- Igen, és tehát akkor ott voltunk. És töménytelen alkohol mennyiséget ittunk. Majd Kevin betoppanva a nappaliba, kijelentette, hogy van meglepetés sütije. És gondolom innen már sejted.

Elég értetlenül néztem rá. Fogalmam sincs mit kéne sejtenem. Közben leültünk egy teázó teraszára, és ott folytattuk a beszélgetést.

- Nem értem. Most akkor mi történt?

- Drog, Lara, drog – fakadt ki.

- Ó, akkor értem a szüleidet – jelentettem ki.

- Igazából valószínűleg igazuk van. De ez volt az egyetlen alkalom! Teljesen tiszta vagyok, ők mégis azt mondták, hogy nem tartanak el tovább.

- Hát Elisa ezt a helyzetet nem értené meg, azt mondaná, hogy már két éve többet keres anyánál. De persze én ezt nem mondom.

- Nem is Elisa véleményére vagyok kíváncsi. Amikor neki sincs túl szent élete.

- Ne is mondd. Fogalmam sincs miért csinálja ezt Harryvel.

- Nem pont arra gondoltam – folytatta az előzőnek elkezdett mondatát. – Hanem a régebbi problémáiról.

- Itt most apáról beszélsz? Amikor… - mondtam, de elcsuklott a hangom. Nem szeretek erről beszélni.

- Igen, utána, hogy Elisa mit csinált.

- Igazából nem tudom – szörnyű ezt mondani. Akkor Elisával rettentően eltávolodtunk egymástól. Mindkettőnknek depressziós időszaka következett.

- Tudom, akkor mindketten nehezen viseltétek.

- Persze, hogy nehezen viseltük! Te mit csináltál volna, ha meghal az apukád?

- Nyugalom, Lara – ölelt át végül – Nincsen semmi baj.

- Már hogy ne lenne… Négy éve nem tudok apáról beszélni. Nagyon fáj még mindig.

- Elhiszem, de négy éve nem is beszéltél róla? Nem mondtad el senkinek az érzéseid?

- Nem – feleltem, miközben legördült az arcomon az első könnycsepp. – Louisnak se mondtam. Eddig soha nem beszéltünk apáról. Igazából nem tudom, mit gondol… fogalmam sincsen – motyogtam, miközben elvettem a zsepit, amit Eleanor nyújtott.

- Valakivel beszélned kéne. Elisával se beszéltetek erről?

- Nem.

×

 A délután további része vidámabban telt, miután visszamentünk. A többiekkel túl kellett esnünk egy rögtönzött próbán, s utána mehettünk aludni. Louis rendkívül harciasan kiharcolta, hogy egy szobában legyünk, így Elisát átpaterolta egy másik szobába.

Nagyon fáradtan kelte reggel, Louis csak jóval éjfél után hagyott aludni. Ő öt percen belül el is aludt. De nekem nem igazán ment. Így miközben Lou hajával játszottam végig a történteken agyaltam. Végül arra jutottam, hogy majd azért beszélek Louisnak apáról, csak… csak nem most. Még nem. De hamarosan megteszem. Igen, csak meg kell várnom a tökéletes pillanatot. Ekkor azonban valaki berontott a szobánkba.

- Ébresztő! Menni kell próbálni! – Elisa valamiért nagyon lelkes volt. Neki is jó éjszakája lehetett.

- Neeem – nyöszörgött Lou, és még szorosabban ölelt magához.

- Tíz percetek van – közölte Elisa és elhagyta a szobát.

- Loui – simogattam meg a haját – Tényleg föl kéne kelnünk.

- De nincs kedvem – de azért kinyitotta gyönyörű kék szemeit.

- Muszáj – mosolyogtam rá, és felültem hátha ez ösztönzően hat rá. De nem így volt.

- Mit kapok, ha felkelek? – mosolygott csintalanul.

-Hát… ha nem kelsz fel, szólok Harrynek, hogy jöjjön át.

- Ne már Lara. Ne legyél gonosz. Szeress egy kicsit – somolygott Lou.

- Én, szeretlek, nem is kicsit – csókoltam meg őt – Este a koncert után megkapod az ajándékod.

- Rendben – csókolt meg még egyszer, de azért mégis felkelt. Nagy nehezen azért mindannyian elkészültünk és indulhattunk próbálni.  Eljött velünk Francisco is, és bár Harry és Elisa közt érzékelhető volt a feszültség, egész gyorsan eltelt a próba.

×

Elisa szemszöge

A koncert fergetegesen sikerült. Igaz, hogy a színpadon kívül nem minden volt rendben. Örültem neki, hogy Francisco itt volt, de a tudat, hogy megbántottam Harryt…

A fellépés után rögtön kelkellett cuccolnunk a buszba, hogy tudjunk indulni a következő városba. Így kénytelenek voltunk mindannyian a buszban tombolni. Francisco még velünk maradt, mert Liverpoolban van fotózása, így velünk tud jönni.

A buszon óriási hangzavar volt, és rengeteg alkohol. Lara még az elején odajött hozzám.

- Elisa, kérlek, figyelj oda, hogy mennyit iszol, jó? Figyellek én is, jó? – mondta, mire lelkesen megöleltem Larát.

- Figyelek, megígérem – válaszoltam neki, mire elmosolyodott. Lou pedig elrontva a pillanatot, elrabolta tőlem Larát. Végül nem is jött olyan sokat ellenőrizni, mert túlságosan el volt foglalva Louival.

 Miután kitomboltunk magunkat, és mindenki teljesen kész volt, úgy döntöttünk jobb, ha elmegyünk aludni. Ezt a mozgó buszon nehéz megoldani részegen. Hát, még ha te alszol felül!

  Az egész buszra csend települt. Csak a többiek szuszogását hallottam, miközben a plafonomat bámultam. Laráét, Louisét… és várjunk, Harry? Egész biztosan nem alszik. Nem alszik… fent van. Lemásztam fentről, és benéztem Harryhez, akinek a sötétben csillogtak a szemei.

- Te nem alszol? – suttogtam halkan neki, mire hirtelen felült az ágyban és sikeresen lefejelte azt. Ha ezt mások nem hallották meg, kész csoda. De úgy tűnik nem hallották meg.

- Tényleg megálltunk? – kérdezte rekedten. Te jó ég! Imádom a hangját. El sem hiszem, hogy lehettem ennyire hülye. Újra megkérdezte, miután vagy fél percig csak néztem ki a fejemből.

- Úgy néz ki – nyögtem ki végül – Gondolom, most pihen a sofőr is.

Harry kimászott az ágyból és mellém állva elvigyorodott.

- Szökjünk ki!

- Normális vagy te? – reagáltam azonnal a mondatára.

- Persze, hogy az vagyok! Gyere! – nyújtottam felém a kezét. Előrementünk a sofőrhöz.

- Meddig leszünk itt? – tudakoltam meg tőle.

- Hát most a benzinkúton reggelig, mert nekem is kell pihennem. Aztán indulunk Liverpoolba.

- És miért nem maradtunk a szállodában? – szólt közbe Harry.

- Az nem az én dolgom, én csak azt csinálom, amit mondtak nekem.

- Jó, mindegy. De mi lemehetünk a buszról? – vágott ismét közbe Harry.

- Hát igazából nem szabadna leengednem titeket. De hát látom, hogy egy érzelmileg túlfűtött párról van szó – vigyorgott a buszsofőr. Te jó ég. – Így minden tőlem telhetőt megteszek. És ajánlom a benzinkút melletti motelt.

- De mi nem is… - kezdtem volna magyarázkodni, de Harry kézen fogott és már ráncigált is le a buszról.

- Hétre gyertek vissza, vagy itt hagyunk titeket!

De Harryt ez már nem nagyon érdekelte. Átfutottunk a parkolón és nevetve álltunk meg az álmos recepciós nő előtt. Eléggé furán nézett ránk, és igazából nem csodálkozok ezen. Én a hálópólómban és egy rövidnadrágban, ő pedig egyetlen alsógatyában volt.

- Öhm.. Helló! Szeretnénk egy szobát – vigyorgott a nőre Harry – Mondjuk olyat, amibe van földimogyoró készlet. Tudja, szeretem a földimogyorót, és a barátnőm is.

- Nem vagyok a barátnőd! És nem kell a földimogyoró sem – szegény nő nagyon hülyének nézhetett minket, de azért a kezembe nyomott egy kulcsot.

- Menjünk! – indítványozta Harry.

- Várj! Viszel a hátadon? – kérdeztem tőle, mire megfordult és még szélesebb lett a vigyora.

- Na, gyere, te kuncogó törpe!

- Kuncogó törpe? – kérdeztem, miközben felmásztam a hátára. Az ő kezei a combomat érintették, én pedig lelkesen ölelgettem a nyakánál.

- Hát igen. Mert törpe vagy, és amúgy kuncogsz, amikor nem zaklatsz másokat.

- Én nem zaklatok másokat.

- Ebbe ne menjünk bele. Melyik szoba amúgy?

- Négyes.

Nagyon nehéz úgy kinyitni egy ajtót, hogy közbe kapaszkodni is kell, meg a zárral is küzdeni, azért megoldottam. Harry levágódott a nagy franciaágyra és testi fölényét kihasználva csikizni kezdett. Maga alá gyűrt és hiába könyörögtem neki nevetve-sikongatva nem engedett el.

- Mit adsz cserébe, ha elengedlek? – kérdezte vigyorogva.

- Bemutatom a szupernézésem – mondtam nevetve.

- Volt-ot néztél, mi?

- Te még emlékszel rá, hogy szeretem? – meglepve néztem rá, és kihasználva, hogy abbahagyta a csikizésem, levegőt vettem.

- Persze, hogy emlékszem rá – hajolt egészen közel hozzám. Nagyon közel. Ajkairól csak nehezen tudtam levenni a tekintetem. Amikor felpillantottam zöld szemeiben ugyanazt láttam, amit én is éreztem. Megcsókolt. És én nem ellenkeztem. Eszembe se jutott. Kezei elindultak felfelé a pólóm alatt. Majd rendkívül lassan le is vette rólam apró puszikkal kísérve.

- Ez az én pólóm – csodálkozott el a Free Fuck-os pólón.

- Nem, ez már az enyém – válaszoltam neki, de közben a rajta lévő egyetlen ruhadarabot próbáltam leszedni.

- Ez így nem lesz jó, ha lenyúlod a cuccaim – vigyorgott.

- Csak azt az egyet nyúltam le.

- És a szívemet. – A szemeibe néztem és éreztem, hogy végem. Az egész fal, amit az elmúlt két évben építettem ellene, egyetlen pillanat alatt omlott össze. Simogató kezei határozottan szabadítottak meg a maradék ruhámtól. Forrón csókoltuk egymást, ahol csak bőrünk összeért. Testünk egy ritmusban mozgott, teljesen eggyé váltunk. Minden korábbi problémám elfeledtem abban a gyönyörű pillanatban. Azt akartam, hogy soha ne érjen véget, hogy örökké tartson. Pár perccel később már Harry karjaimban pihegtem.  Felnéztem ragyogó zöld szemeibe.

- Harry, azt hiszem, szeretlek.

Ő elmosolyodott, és halkan, suttogva választ.

- Én mindig is szerettelek. Erre te csak most jöttél rá?

- Nem – feleltem neki egyszerűen – De most vagyok elég erős hozzá, hogy ki tudjam mondani.

Harry még szorosabban ölelt magához, és homlokon puszilt. Lehunyta szemeit, és nemsokára már békésen szuszogott. Pont úgy, ahogy nem sokkal korábban a buszban hiányoltam. Szórakozottan tekergettem az egyik göndör fürtjét, és átadtam magam a gondolataimnak. Fogalmam sincsen, hogy mi lesz most. Szeretem Harryt, és ezek szerint ő is. De ez így volt legutóbb is, mégis minden rossz lett. Akkor lett minden rossz, amikor a többiek megtudták. Mindenki elvárta, hogy olyanok legyünk, mint Lara és Louis. De mi nem vagyunk ilyenek. Ezt meg kell beszélnünk Harryvel. Hogy, még ha lesz is most valami, ne szóljunk a többieknek. Tényleg… vissza kéne mennünk a buszra.

- Harry – simogattam meg a nyakát – Ébredj fel édesem, vissza kell mennünk.

- Mmmr… - erre nevetnem kellett, mire kinyitotta a szemeit.

- Mit fognak szólni Louiék, ha ez kiderül… - de nem tudta befejezni, mert hirtelen felültem.

- Ó, te jó ég! A buszon ott van Francisco is!

Harry értetlenül pislogott rám.

- Elvileg ő vele kéne meztelenül egy ágyba feküdnöm.

- De nem vele vagy – vigyorodott el Harry.

- Ez nagyon jó meglátás – simítottam végig a hasán. Fölém gördült és már csókolt is volna meg.

- Harry, erre most nincs időnk – mondtam neki, majd rettentő szomorú arcot vágott, mikor kimásztam alóla.

- És azt is meg kéne beszélnünk, hogy akkor mi lesz.

- Hát együtt maradunk – jelentette ki.

- Legutóbb is ezt mondtad.

4. fejezet - Tudom, hogy te is akarod

Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy később hoztuk, mint mondtuk. Csak közbe jöttek dolgok :) DE már itt van :) Kellemes Olvasást!

 

4. fejezet – Tudom, hogy akarod

" Ti is ilyeneket írogatattok? "

Louis szemszöge

Fáradtan ültem az öltözőben és próbáltam rávenni magam, hogy megmozduljak. Át akartam öltözni, hogy Larának ne az izzadt pólómat kelljen szagolnia. Végül mégis megmozdultam és levettem a pólómat. Ekkor nyílt az ajtó, és reménykedtem, hogy Lara az, de csalódtam. Eleanor volt.

- Szia! – köszönt nekem mosolyogva. Elfordultam tőle és gyorsan tiszta póló után néztem.

- Nem emlékszem, hogy mondtam, hogy bejöhetsz - morogtam kelletlenül.

- Jaj, Loui, ne legyél ilyen morcom – lépett közelebb hozzám, így nem tudtam felvenni a felsőm.

- Arrébb állnál? Szeretnék felöltözni.

- Szerintem így jó vagy – mondta, majd közelebb hajolva megcsókolt. És igen, megtörtént megint. Egy pillanatig nem gondolkoztam, és engedtem neki. De amint észbe kaptam, eltoltam magamtól.

- Eleanor miért csinálod ezt? Miért kezded megint? Tudod, hogy szeretem Larát, neked ő a legjobb barátnőd. Hogy teheted ezt vele?

- A múltkor is kibírta, nem? – kérdezett vissza Eleanor. Összeszűkült szemekkel néztem rá.

- Nem érdemled meg Lara barátságát – közöltem vele, és legnagyobb meglepetésemre lehajtotta a fejét és könnyekben tört ki.

- Igazad van! Tényleg nem érdemlem meg, hogy megbízzon bennem!

Értetlenül néztem rá. Ez most mi? A sírása egyre erőteljesebb lett. Most mit tegyek? Végül közelebb léptem hozzá és átöleltem. Ezt hozzák ki belőlem a síró nők.

- Nyugi! – próbáltam nyugtatni, vagy valami olyasmit csinálni.

- Ti mi a jóistent csináltok? – hallottam Elisa hangját mögülem. Nagyszerű! Azonnal elengedtem Eleanort és megfordultam.

- Semmit.

- Ezt ugye, tudod, hogy most el fogom mondani Larának? – mondta, miközben már fordult is ki az öltözőből. Elkaptam a kezét. Muszáj ennyire gonosznak lennem.

- Akkor mindenki más is megtudja a te titkod.

- Louis, nem lehetsz ilyen szemét!

- Elisa ezt csakis tőled tanultam. Ennyi idő alatt sok mindent tanultam tőled.

Elisa galádul nézett rám, és próbálta kiszedni a kezét a karjaim közül.

- Tőle akarom hallani, hogy nem volt semmi -  mutatott Eleanorra. Ránéztem, és összeszorult gyomorral vártam a válaszát. Végülis nem tudtuk meg, mert Lara is belépett.

- Ti mit csináltok? – kérdezte mosolyogva. Se én, se Eleanor nem válaszolt. Félve néztem Elisára, hogy mit fog válaszolni.

- Louis divatbemutatót tart nekünk. Eleanor most akart indulni, hogy szóljon neked.

- De jó! – lelkendezett Lara, Eleanor pedig szótlanul kiment a szobából. Huh, megúsztam, bár igazából tényleg nem történt semmi.

- Tehát akkor divatbemutató? – kérdezte a barátnőm.

- Igen, de azt hiszem, én erre nem vagyok kíváncsi – mondta Elisa, és ő is kiment az öltözőből.

- Én viszont igen – lépett közelebb Lara és kicsi kezeit a mellkasomra simította. – de inkább halasszuk el, mert indulnunk kell.

- Ne jó – adtam meg magam, és végre felvettem egy tiszta pólót. – De ez amúgy gonosz volt.

- A buszon majd bepótoljuk – nyújtotta felém a kezét mosolyogva.

- Hűha, a buszon? – vigyorogtam – Harry letámad.

- Nem engedem neki, foglalkozzon inkább Elisával.

- Mindenesetre érdekes lesz – nyomtam puszit az arcára, bár mikor kézen fogva kiléptünk az öltözőből, nem voltam biztos benne, hogy minden pillanatát élvezni

 fogjuk a turnénak.

×

Elég hamar – 3 perc után – beigazolódott, hogy igazam lesz. Már az ágyak beosztása is nehézkes volt. Harry mindenáron alattam akart aludni, én viszont Larához szerettem volna közel kerülni, akihez pedig csatlakozott Elisa. Így bezárult az ördögi kör, mert Elisa és Harry nem voltak hajlandóak egy hálóban aludni, viszont a többi igényükből se engedtek.

- Na, jó, nem érdekeltek. Harry, te alszol jobb oldalon alul, én meg bal oldalt és felettem lesz Lara – jelentettem ki.

- Akkor alattam lesz khhmm… tehát ő? – mutatott Harryre Elisa.

- Nem fogsz belehalni. Voltunk már sokkal közelebb is egymáshoz – vigyorgott Harry, Elisa pedig… hát elmondhatatlanul csúnyán nézett rá. Milyen jó esték lesznek itt!

Nem sokkal később Harryvel a lefekvéshez készülődtünk, de a lányok ég nem voltak sehol, így Hazza nyugodtan meztelenkedett. Ám Lara belépett és a látvány kissé lesokkolta. Gyorsan eltakarta a szemét és hangosan követelte, hogy öltözzön fel.

- Jaj, ne mondd, hogy még nem láttál ilyet – nevetett Harry, de azért felvett egy boxert. Én pedig Lara segítségére siettem és megölelve, elrejtettem előle Hazza babahájait. Mikor túl voltunk a dolgon, megérkezett Elisa is.

- Tudod, egyáltalán nem értelek! – közölte Lara az értetlenül pislogó nővérével.

- Miért is?

Barátnőm nem válaszolt, csak Harryre mutatott. Ő meg csak idétlenül vigyorgott.

- Larát lenyűgözte a testi adottságom – jelentette ki egyszerűen.

- Az enyémek sokkal jobbak – szóltam közbe, mire Lara hevesen bólogatott.

- Rendezzünk versenyt! – mondta Harry, és már tolta is le újra az alsóját.

- Ne Harry! Már látott mindenki téged meztelenül – állította le Elisa. Hoppá, úgy látszik két év alatt mégsem felejtette el a nevét. Mindenesetre megkímélt minket Harrytől és így végre lefeküdhettünk.

Nagyon fura, hogy Lara itt van a közelemben, de mégis felettem alszik. Alig pár méterrel van fölöttem. Én ebbe bele fogok őrülni!

×

Harry szemszöge

Végülis túléltük az éjszakát. Fura volt Elisa szuszogását hallani felülről.

Túl hamar lett reggel és egy mozgó buszon aludni egyébként sem túlpihentető. Hát még úgy, hogy végig Elisán agyaltam, akinek egész este csipogott a telefonja. Kicsi zavaró voltál.

- Harry felkeltél már? – húzta el a függönyt Louis.

- Most már igen – morogtam neki nem túl lelkesen – Te is hallottad Elisa telefonját este?

- Aha, nem tudtam aludni tőle. De most is vele beszél. Meghallgatjuk?

- Louis, magánbeszélgetés. Nem hallgathatjuk ki – ellenkeztem, de ez cseppet sem hatotta meg.

- Tudom, hogy te is akarod.

- Naná, hogy akarom! – vigyorogtam rá. Elisa a busz végében üldögélt egyedül és mosolyogva telefonált.

- Mégis hogy közelítsük meg úgy, hogy ne vegye észre? – érdeklődtem Loutól, aki somolyogva válaszolt.

- Kúszunk – csapta össze a tenyereit. Körbenéztem a szűkös buszban. A föld már most tele volt cuccokkal, és oldalt kanapék voltak. Hol akar ő kúszni? Majd szinte értve a gondolataim, mutatta, hogy hogyanis gondolta. Louis a kanapé fölötti ruhatartóra mászott fel. És basszus! Így tényleg nem lehet látni. Nagy nehezen felmásztam én is, és Elisához közelebb kúsztunk fenn. Még a kilátás is tökéletes. Panoráma kép Elisa melleiről.

- De most nem tudunk találkozni – mondta Elisa – Mert épp úton vagyok Birmingham felé.

Most elhallgatott, és valószínűleg a selyemfiú beszélt. Elisa fellelkesült és újra megszólalt.

- Az nagyon jó lenne! Megbeszélem a többiekkel, de biztos belemennek!

Louival fent összenéztünk, én pedig megszólaltam volna, de Boo Bear hevesen mutogatta, hogy maradjak csöndben. De azt várhatja Elisa, hogy én bármibe is beleegyezzek! Legfeljebb a távoltartási végzésbe. Bár a mellei…

- Akkor holnap? – kérdezte Elisa. Mi? Holnap? Ha holnap idejön ez a selyemfiú én… én… én nem is tudom mit csinálok.

Elisa felállt, és elsétált a többiekhez.

- Harry! A telefon – mondta Louis, majd legördült fentről hatalmasat puffanva és rávetette magát Elisa mobiljára. Én óvatosabban közlekedtem lefele, Lou már a telefont tanulmányozta valami érdekes dolog után.

- Na, bármi érdekfeszítő? – kérdeztem, miután leértem a földre, és újra stabilan álltam.

- Sajnálom, hogy nem vagy itt velem. pedig elő van készítve az ágyam Neked – olvasta fel hangosan. – És ezt Elisa írta.

- Az lehetetlen. Nem írhat neki ilyet.

- Pedig de. Na várj, megnézem a pasi miket írt – szólt, majd elkezdett megint kutakodni. Én addig leültem a kanapéra. Ezt nem hiszem el.

- Basszus! Harry, ezt figyeld: Ma az egyik modellen olyan fehérneműt láttam, amit szívesen letépnék rólad. Te jó ég. Harry ti is ilyeneket írogatattok? – kérdezte Louis, majd látva elkeseredett arcomat leült mellém és átkarolt.

- Nyugi, haver, hisz ezek csak üres szavak. És én akkor is itt leszek neked, ha Elisával nem is jön össze – próbált vigasztalni, de most valahogy nem jött össze neki,

- De ez nem ugyanaz Lou. Két éve senkit nem találtam, aki olyan lett volna, mint ő. A szörnyű stílusa ellenére szeretem, de most így már mindegy. És amiket mondott.

Loui rám nézett, majd kijelentette: - Harry te is ugyanolyan bonyolult vagy, mint ő.

- Talán ezért is vagyunk mi ilyenek. Szeretnék vele lenni, de nem tudok. Ez lehetséges egyáltalán?

×

- Lou, ha a hátamon vagy, nem tudom a cuccaimat bevinni a szállodába – panaszkodtam a rajtam utazó barátomnak.

- Majd a többiek segítenek, ha szépen nézel rájuk – mondta, de a hangján hallani lehetett, hogy fülég ér a szája.

- Én is! – hangzott hirtelen egy visítás és a következő pillanatban Lara megpróbált Lou hátára felkapaszkodni.

Ez viszont már sok volt nekem és így mindannyian hatalmasat estünk a szálloda halljában. Végül nevetve felszenvedtük magunkat, bár igaz, hogy Larát ketten vittük Louival és hiába próbált szabadulni, nem engedtük, hogy a saját lábán menjen fel.

Berontottunk a lakosztályaink közös nappalijába. Felnéztem a többiekre, de azonnal rájöttem, hogy nem kellett volna. Középen ott ült Elisa és körülötte pedig Niall, Liam és Oliv.

De közvetlenül mellette ott terpeszkedett… a selyemfiú! Döbbenetemben elejtettem Lara lábait. Szegény nagyot puffant volna, ha Loui nem fogja erősen a másik oldalon. Talán gonosz vagyok, de nem érdekelt abban a pillanatban semmi. Amint Elisa szemeibe néztem, összetörtem. Ő riadtan nézett rám, mintha nem lenne biztos benne, hogy jó ez így. A selyemfiú Elisa mellől felállva odajött hozzánk.

- Szia! – köszönt lelkesen Larának és legalább fél métert le kellett hajolnia hozzá, hogy megpuszilja. Loui valahogy ezt nem preferálta és gyorsan kezet nyújtott neki. Majd a selyemfiú hozzám fordult.

- Helló, Francisco Lachowski vagyok – felém nyújtotta a kezét.

- Öhm… Harry Styles – mutatkoztam be kis késéssel. Magasabb volt nálam és idősebb, mégis nyitott és alapvetően jó fejnek tűnt.

- És akkor te most Elisa pasija vagy?