5. Az a rész, ahol meglepődünk

Halihó! :) Látjátok mit hoztunk? Bizony ám, egy új fejezet! :D Reméljük tetszeni fog! :D

Ezenkívül még felhívnám a figyelmeteket a másik blogunkra, amit ITT elérhettek. :)

Milliócsók: Lara és Pinkie

5. fejezet

Emma szemszöge

Miután Louis elment, visszasiettem a nappaliba a rajzhoz. Csalódott sóhaj kíséretében ültem le kezemmel a papírral. Nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, nem adta vissza azt, amit kellett volna. A felhőtlen boldogságot és bolondságot. Egyszerűen olyan semmilyen volt.

Pont olyan mint amilyennek belülről éreztem magam. Hiányzott Cappy, és nem tudtam mit tenni. Rengetegszer hívtam, de nem vette fel. Lehet Louisnak igaza van, és Cappy után kéne mennem.

Megrázva a fejemet, felálltam a kanapéról. A rajzot eltettem az íróasztal fiókjába, majd a telefonomért nyúltam. Muszáj volt áthívnom valakit, hogy ne legyen üres a ház. Az első gondolatom Harry volt, de arról gyorsan letettem.

Így fél órán belül Danielle csöngetett az ajtón.

- Nagyon örülök, hogy átjöttél – mondtam neki, miközben beengedtem.

- Szívesen jöttem – mosolygott rám. - Louis mesélte hogy volt nálad. Sikerült akkor lerajzolnod

végre?

- Nem igazán. Nem volt elemébe, és azt hiszem én sem.

- Na majd legközelebb – mosolygott rám.

- Remélem akkor sikerül.

Danielle egészen estig maradt. Az egész napot végigbeszélgettük, ami nagyon jól esett. A hosszú, forró fürdő után fáradtan dőltem be az ágyba. Perceken belül elnyomott az álom.

Nemsokkal később a telefonom hangja és az ajtócsengő miatt keltem fel. A köntösömet felkapva rohantam az ajtó felé kezemben az elcsendesedett telefonommal.

- Jövök már! Nem kell a csengőre feküdni! - kiabáltam ki, míg kerestem a kulcsot. Az illető a túloldalon csak azért is csengetett tovább.

- Nem hiszem el – morogtam magamban, mikor levertem a kulcstartót a falról . - Na végre!

A kulcsot gyorsan a zárba dugtam, elfordítottam, és a kilincs lenyomása után megdermedtem.

- Szia! - mosolygott rám a sapkája alól.

- Öh, a te kulcsod nem nálad van? - jutott eszembe elsőnek egy értelmes mondat.

- De, csak gondoltam szórakozom egyet – mosolygott tovább, majd ujjaival kedvesen elmutogatta, hogy segítsek bevinni a cuccát. Az előszobába, miután behordtuk a bőröndöket, megálltunk. Nem tudtam mit mondani neki.

- Sajnálom, hogy annyira kiborultam. Igazából teljesen jogtalanul... - motyogta.

- Annyira hiányoztál Cappy – öleltem meg szorosan.

×

Harry szemszöge

- Harry, könyörgöm hívd már fel! - állt meg mellettem a konyhában Louis.

- Felhívom, tényleg. Csak nem most – válaszoltam neki, majd arrébb toltam, hogy letudjak szedni egy edényt a polcról. Popcornt készítettem a filmhez, amit megfogunk nézni. De ha Louis így folytatja, kirakom a házból.

- Mert most milyen fontos programod van, hogy nem tudod felhívni?

- Nem tudom. Louis, hagyj már! Nézzünk inkább a filmet.

- Jó, nézzük – sóhajtott fel, majd kisétált a nappaliba. A konyhában még elszöszmötöltem a pattogatott kukorica kiöntésével.

- Hallod, jött egy üzeneted! - kiabált a nappaliból Louis. - Emmától. Azt írta, hogy megjött.

Besiettem a szobába, és kikaptam a barátom kezéből a telefont.

- Beleolvastál az üzenetembe? - vontam kérdőre.

- Csak egy picit – vigyorgott rám – De úgy látom, hogy egy hétig nem lesz jó estéd.

- Már miért ne lenne? Nem értem.

- Hát megjött neki – vigyora egyre szélesebb lett.

- Louis, maradj már. Amúgy se szoktam lefeküdni Emmával.

- De megtennéd, igaz? Nem lenne ellenedre – feküdt el a kanapén. - Hol a popcorn?

- Mindjárt hozom, csak még felhívom Emmát, hogy mit akart.

- Akkor addig alszom egyet – hunyta be a szemét.

Tíz perc múlva Louist úgy kellett felrángatni a kanapéról.

- Jól van, jól van. Ébren vagyok már – motyogta, majd felült, hátha így elhiszem, hogy fent van.

- Dehogy vagy! Na kapd össze magad!

- Mégis miért?

- Mert fontos információt közlök.

- És ezt pont most kell? - mondta, miközben száját nagyra tátva ásított. Úristen, szinte lelátni a gyomráig.

- Mivel most tudtam meg, most mondom.

- De akkor mondjad már! - dőlt el újra a kanapén.

- Cappy újra itthon van! - Louis arca először felderült, majd hirtelen kiült rá az értetlenség.

- Mit takar, hogy itthon? Mert neki az itthon igazából New York, nem? Tehát most akkor még mindig New Yorkba van, vagy itt van Londonban?

- Louis, te tényleg direkt idegelsz engem?

- Én nem! Tényleg nem. De most akkor hol van?

- Londonban, Emmánál. Vagyis igazából saját magánál – sóhajtottam fel.

- De jó! Akkor visszajött!

- Zseni vagy, haver – ütögettem meg a vállát. - Felébredtél már?

- Hát ha beszélek, akkor valószínű – vigyorgott rám. Ma még elintézi, hogy leüssem.

- Álmodban is beszélsz.

- Tényleg? - lepődött meg. - Miket mondok?

- Nem tudom, nem szoktam figyelni. De nézhetnénk inkább a filmet? - kérdeztem tőle, miközben neki dőltem a kanapénak.

- Popcorn nélkül nem – tette karba a kezeit.

- Mindjárt hozom – álltam fel, majd kisétáltam a konyhába, hogy hozzam a pattogatott kukoricát.

- Na itt is van! Akkor mit nézünk?

- Azt nem tudom – felelte vigyorogva. - Arra számítottam, hogy a fiatalember kiválaszt egy csodás filmet.

- De amíg a fiatalember telefonált nem volt rá időd? - vigyorodtam el én is.

- Hát nemes egyszerűséggel lefoglalt a formás popód, ahogy riszáltad. Amúgy ha nem tűnt volna fel, aludtam!

- Fel tűnt, én keltettelek. De akkor most mit nézzünk?

- Hm, mondjuk rakd be a harmadik filmet, ami a kezedbe kerül – válaszolta, majd kényelembe helyezte magát a kanapén és kivette a kezemből a popcornt. Beraktam a filmet, Louis mellé ültem, majd nagy élvezettel kezdtük el nézni a dvd-t.